Hajnali zajt csap az éj,
hangokat hint
a kábult sötétség,
hallani lépteit,
csoszog az udvaron,
szél turkál a pusztuló
avaron.
Hatalmas úr ő, az idő…
jajgat minden hajnalon,
léket hasít, s végig fut
a kihűlt falakon.
Kavargó emlékképek
zavarják a lélekbékét,
s a messzi dacos sivatag
felborzolja portengerét.
Sas húzza szél süvítését,
egybeolvad a messzeség,
táncot jár a némasággal,
– a lélek fájdalma toporog –
s távozik egy fénycsóvával.
6 hozzászólás
Kedves sleepwell! Csak ismételni tudom önmagam. Köszönöm. Egyszerűen csodálatos ahogy kifejezed magad. És minden alkotásoddal az ember szívéhez szólsz.
'Sas húzza szél süvítését,
egybeolvad a messzeség,
táncot jár a némasággal,
– a lélek fájdalma toporog –
s távozik egy fénycsóvával.'
Ezzel a résszel ismét a szívembe loptad magad. Magávalragadó az írásod.
Üdv: Angelheart
Nagyon örülök, hogy olvastad kedves Angelheart!:) Köszönöm!
Már a cím is gyönyörű, a vers meg pláne, nagyon, nagyon tetszett!
Hanga
Köszönöm kedves Hanga!:)
Nagyon-nagyon tetszik!!!
Páratlanok a költői képeid, utánozhatatlanul fejezed ki
az érzéseidet.
Köszönöm az élményt, örömmel jártam Nálad.
Köszönöm kedves zsike:)