Boldogok, kik vakságban élnek,
nem látják, mily sok e Földön a vétek.
Mily fölöslegesen beszélnek a vének,
a világban mily hiába való az élet:
az évek, képek, fények s gyarló érzések…
Az egész csak ámítás, semmi más
csupán egy halavány látomás.
S te csak álmodsz tovább,
hogy láthass száz csodát,
s hogy járhass odaát,
hol a nyomort felváltják a csodák…
Hol kapsz egy falat vacsorát…
Hol láthatod a kályha ajtaját…
Hol nem látod a világ vicsorát…
S a rád vicsorgó hullák fogsorát…
Hol nincs más csak csupa fény,
s az a végtelen élet – remény.
Hol nincs tüzes kén,
és pokoli kín,
csak százezer sziporkázó szín…
E sok színtől kél fel a szív,
mely mások lelkének otthonába hív.
1 hozzászólás
Szia!
Van egy olyan érzésem a versed olvasása közben, mintha kényszerből raktad volna a szavakat egymás után. Érdemes lenne "rágódni" még rajta. Sok a ragrím, pl: vacsorát-ajtaját-vicsorát-fogsorát, és tartalmaz "töltelék" sorokat is, mint pl: "S a rád vicsorgó hullák fogsorát…". Nem bosszantásként írom ezeket a sorokat. Nem is kritika, mégcsak bírálatnak sem mondanám, pusztán egyfajta észrevétel az egész.
Hegedűs Géza A költői mesterség című könyvét javaslom elolvasni!
Biztos, hogy van benned több is! Hajrá!
Tisztelettel és barátsággal: Daróczi Tamás