Megszülettem testet adva egy vágynak.
Értelmet, szépséget a hétköznapi imáknak.
A lét akkor még örök lehetett, az élet szép.
Bennem lágy dallamok – egy hanggá olvadt
kánonok – hirdették az örök harmóniát.
Megtanultam életem véges, de a semmi,
az maga, az örökké valóság.
Születés, temetés, öröm, bánat és vágy,
a minden titkok titkát kutató akarat,
a jobbat és örök szerelmet álmodó,
minden ízében sebezhető torzó maradt.
A sosem volt vad erotikus álom, mára
csókká szelídült vággyá kopott.
Csak egy ölelés testetlen valósága,
az álmok álma, csendesen becsapott.
Már nincsenek szívemben dalok,
nem pengetik a húrokat láthatatlan kezek.
A vershez zene kell, érzékeny dallamok,
de elpattant húrokon minden dal halott…………..
4 hozzászólás
Hát,szomorú verses krónika,de fő az hogy tapasztalás.Grt.Z
Kedves Panna!
Egy pucér lélek jajkiáltása!
(Valakinek panaszkodtam egyszer, hogy nem tudok hozzá szólást írni. Ő azt mondta , ne gondolkodjak, írjam ami eszembe jut.) Ez jutott eszembe.
Üdvözöllek .:Károly
Kedves Zarwieczky!
Hát nem tudok vidám dolgokat írni, sajnos.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Kedves Károly!
Mondd milyen az a pucér lélek? Remélem nem együgyü, egysíkú, az egyszerűt vállalom.
puszillak Panna