Csak gyászolok, hisz elmentél végleg,
S mert sorsod sárgára festette szíved,
Igy buktál el magaddal rántva álmaink,
Most végleg szélnek eresztem hamvaink.
Örömöd, bánatod nem oszthatod meg,
S Utolsó szó jogán sem kérheted
A testvéri ölelést. Csak képről nézheted.
Mert te vagy a testem, te vagy a vérem
Kit e végzetes hűtlenségben tetten értem.
Nem mondtad nekünk hogy ki vagy,
Honnan jöttél s miért vétkezel,
Nem szóltál róla hogy álmatlan
Éjszakákon folyton könnyezel.
Már nem vigasztalhatom könnyed
Hiszen elmentél, csak bennem létezel.
Szerettelek. Ki hajdan voltál végleg átváltozott,
Ahogy emlékromjain egy kislány lassan eltávozott.
8 hozzászólás
nagyon szomorú érzéseket közvetít…
jó vers
grat
Sikerült átadnod a gyászt, annak is a mélyen őrzött, csendes, szívszorítő formáját, nem a harsány, ruhaszaggatót. Próbáltam megfejteni, hogy halál okán gyászolsz-e, vagy átvitt értelemben, valami elmúltat…de azt hiszem, nem is az a lényeg, kit és miért, hanem az, hogy a versben benne van a veszteség, amit érzel. Szép…
aquarius
Kedves irotarsaim, koszonom az ertekelest…
A fájdalom és a gyász áthatja az egész versedet. Szép és szomorú is egyben.
Szeretettel: Rozália
Versed által bánatodban osztozhatunk, a gyász fájdalmát részben átvállaljuk. Maradjon szép emlék szívedben!
Jessyrose
Rozalia, koszonom az olvasast, ertekelest…
Kedves Jessirose, koszonom…
A versed nagyon szomorú, de egyben nagyon kifejező is. Valóban elmúlásról szóló verset írtál. Örültem, hogy olvashattalak!
Eddie