A közelmúltban osztálytalálkozón voltam. Egy kis faluban jártam általános iskolába, a nyolcadik után szanaszét futottunk a nagy világban. Negyven év után találkoztunk ismét ugyanabban az iskolában, ugyanabban a tanteremben. Sajnos, az osztályfőnökünk már nincs az élők sorában, így a feleségét hívtuk meg helyette, aki szintén tanított bennünket egykoron.
Nagyon vártam a találkozót, hiszen én magam sem maradtam a faluban, így azon kevesekkel, akik ott maradtak, azokkal sem igen volt módomban találkozni. A többiek meg, szinte kivétel nélkül, csak gyerekként éltek az emlékezetemben. Előkerestem a tablót, fürkésztem az arcokat, Istenem, mennyire gyerekek voltunk még, vajon ráismerünk-e egymásra?
Az elsővel már az iskolakapuban összefutottam.
– Te is ide? – néztünk egymásra csodálkozó szemekkel. Azonnal megtorpantunk és fürkésztük a másik arcát. Aztán nevettünk…
– A mosolyod ismerős… szólalj már meg, hátha a hangod elárulja ki vagy… – szólaltam meg végül.
A hang is ismerős volt, valahonnan a messzi gyerekkorból csengett vissza, de nem tudtuk megfejteni egymást. Amikor végre elárulta, hogy ki ő, akkor mindjárt annyira egyértelmű lett.
– Hát persze, Éva! Hiszen éppen olyan vagy mint voltál, még a hangod is, a mosolyod… hihetetlen, hogy nem jöttem rá…
Együtt indultunk tovább a tanterem felé. Némi csalódást éreztem, ha azt sem ismerem fel, aki szinte alig változott, akkor mi lesz itt még? Már csöppet sem voltam olyan bizakodó, mint ahogy azt eddig hangoztattam: ugyan már, én bizony mindenkit fel fogok ismerni. Alig várom, hogy lássam őket, mivé lettek az egykori gyerekek, s az idővel megszépült együtt töltött évek, s a közös csínytevések emléke rohamozott meg gondolatban.
A padsorok a tanteremben már félig megteltek. Zsibongás volt, mint annak idején. Indultam volna a helyemre, de szinte mindenki felpattant és sietett elénk, hogy köszöntsön bennünket.
– Szia, megismersz?
– Jenő, hát hogyne ismernélek, évekig padtársak voltunk! Pista, ugyanolyan vagy mint voltál, gyerekként. Ági, nahát, tudod, hogy te voltál az egyetlen duci kislány az osztályban, most meg te vagy a legkarcsúbb közöttünk. Jani, alig vártam már, hogy lássalak. Berta, ugyanolyan vagy, mint akkor voltál…
Gyerekké lettem újra, olyan volt, mintha tegnap hazamentem volna órák után, és ma itt vagyok ismét. Újra a helyemet kerestem, de nem volt sehol. Mind együtt próbáltuk megoldani a rejtélyt, sikertelenül, míg valakinek fel nem tűnt, hogy most csak három padsor van a tanteremben, míg a mi időnkben négy volt. Csak az a hely hiányzott csupán, és néhány „igazoltan” távol maradt osztálytársam.
Bejött a tanárnő a naplóval, mosolygott, sehol sem volt az a vasszigor, ami az egykori kémiaórákat jellemezte. Kinyitotta a naplót és belelapozott. Mari azonnal felállt.
– Tanárnő, én készültem! Nemcsak most, hanem akkor is, azon az emlékezetes kémiaórán…
Hihetetlen erővel elevenedett meg előttem az a nap. Január volt, első óra kémia. Pisszenés sem volt az osztályban úgy vártuk a tanárt. Amikor megjelent a naplót az asztalra tette, felnyitotta és lapozni kezdett benne. Szinte megfagyott a levegő.
– Akiket szólítok, jöjjenek ide! – A dermedt csendben vészjóslóan hatottak e szavak.
Az osztály két legnyurgább fiúja kinn állt már a táblánál. Azután Ági, a duci kislány indult fogvacogva, szomorúan, s végül engem szólított. Jókedvűen indultam a táblához, úgy éreztem, nincs olyan, amit ne tudnék kémiából, és egyébként is, csak ötöseim voltak.
– Ti négyen, menjetek, segítsetek Margit néninek leszedni az újévi fenyőt! – Hallottam, amint kövek hullanak le a szívekről, társaim máris lódultak az ajtó felé, én maradtam utolsónak, hátha a tanárnő meggondolja magát, s mégis maradhatok.
Mire lebontottuk a fenyőt, már alig öt perc maradt hátra az órából. Mari felelt kinn a táblánál. Amikor megszólalt, érződött a hangján, hogy azonnal elsírja magát, annyira feszült. Csak akkor néztem a táblára. Tele volt azokkal a fura egyenletekkel, amit még szeptemberben tanultunk egy órán, de senki sem értette. Azután elfelejtődött. Nem kaptunk belőle házit, feleltetéskor sem kérdezte többé tőlünk a tanárnő, hát úgy gondoltuk, talán nem is annyira fontos, felejtsük el mi is. Most meg a tábla tele azokkal a fura egyenletekkel, Mari már az idegösszeomlás határán… Összehúztam magam, amilyen kicsire csak tudtam. Mi történik itt?…
A szünetben kaptam meg rá a választ. Mari felelt egész órán, mivel nem tudta, így felszólított másokat is a tanárnő, hogy mankót kapjon Mari valahonnan, de mivel senki sem tudott segíteni, az egész osztály intőt kapott. Csak mi négyen voltunk kivétel, akik a fenyőfát bontottuk…
Most, hogy újra összejöttünk nem vagyunk olyan izgatottak, hiszen van közöttünk egy vegyészmérnök is, továbbá van orvos, nővér, gépészmérnök, tanár, varrónő, rendőr, kereskedő, cipész, polgármester, mezőgazdász és még sorolhatnám mi minden. Szétszóródtunk a szélrózsa minden irányában, sokan közülünk a nagyvárosokban találta meg a helyét, sokan külföldön, Németországban, Svájcban, sőt az Egyesült Államokban. Igen sokan voltak azok is sajnos, akiknek már csak a fejfáját láthattuk viszont, és virágot helyezhettünk a sírjukra.
Jó volt újra együtt lenni. Ott a régi tanterem falai között könnyű volt egymásra ismerni, feledni, hogy elszálltak az évek felettünk, és gyerekké lenni újra. Büszke voltam a kis falu egykori diákcsapatára, akiket ugyan szétszórt a sors a nagyvilágban, de mindenki megállta a helyét ott, ahová az élet sodorta. Azon a napon, talán szülőfalunk is büszke volt hajdani gyermekeire.
28 hozzászólás
Kedves Ida!
Nagyon tetszett az írásod. Pár éve én is voltam gimis oszt.találkozón ( most lesz aktuális a köv.)és ezek az ismerős gondolatok voltak a fejünkben nekünk is. Sokat változtunk, a tanárok mennyivel kedvesebbek, hol van a szigor már? Annyira jó az egymásra ismerés, az emlékek felidézése…fiatalnak érezni magunkat újra…és sorolhatnám. Jó volt megismerni a te érzéseidet, társaidat. Köszi: hundido
Köszönöm soraid, hundido.
Rendkívüli élmény volt. A legtöbbjüket akkor láttam utoljára, 14 évesen, s a mi generációnk nagyon szétszóródott a világban és jó volt újra látni őket. Sokat változtunk, megöregedtünk, de mindegyikben benne volt a régi kisgyerek, kinek a nevetése, kinek a humora, kinek a huncutsága… de nagyon jó volt újra együtt lenni, ott azon a helyen, ahol addig naponta együtt koptattuk a padot.
Örülök, hogy Neked is volt hasonlóban részed.
szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Szépen megírt gondolataidhoz szívből gratulálok. Jó érezni az általad leírtakat. Köszönöm az élményt. Marica
Köszönöm soraid, Marica kedves.
Örülök, hogy ismét nálam jártál.
Ida
Kedves Ida!
Nagyszerű élmény volt olvasni az osztálytalálkozó történetét.
Micsoda katarzis évtizedek múltával felismerni a hajdan volt padtársunkat, és a többieket.
Remekül megírt történet.
Szeretettel gratulálok: Zagyvapart
Igen, ez valóban igazi katarzis volt! Mindenki eljött, igazolatlan hiányzó nem volt, persze, azért az igazoltan távol maradottak nagyon hiányoztak.
Köszönöm soraid, Zagyvapart. Örültem neked, annál is inkább, mert már régen láttalak itt az oldalon.
Szeretettel
Ida
Amikor jó-néhány év elmúlik ilyen osztály-találkozásokig, bizony, nem könnyű mindenkit felismerni.
Nekem ez nem sikerült, mert Marosvásárhelyen jártam középiskolába, de ott nem tudtam befejezni, jött a front, visszamenekültünk a szülőfalumba, és Salgótarjánban fejeztem be a tanulmányaimat, abban az időben nem volt rá mód, hogy visszatérjek M.vásárhelyre, útlevelet se lehetett volna akkor kapni. Az oszt.főnöknővel és néhány osztálytársammal viszont leveleztem, de tőlük szomorú híreket kaptam, mégpedig: a front ideje alatt, hatan életüket vesztették…
Ezért nekem a találkozókról nem maradhatott kellemes emlékem. Örökké fog hiányozni.
Kedves Ida, nagyon jó volt olvasni a visszaemlékezésedet, mindig érdekesen tudod nekünk elmondani a történteket.
Szeretettel olvastam: Kata
ahol alig ismertem közülük valakit. Viszont a szülőfalumban megismertem mindenkit, akikkel korábban jártam.
Drága Kata!
Nehéz idők voltak azok, nem csodálom, hogy nem jöhetett létre a találkozó.
Mi is, szétszóródtunk nagyon, talán túlságosan is, csak ez az egy találkozónk volt 40 év elteltével… azért is volt olyan rendkívüli élmény.
Köszönöm soraid.
Szeretettel
Ida
Tetszenek az írásaid.Felszínre hoznak régi érzéseket az olvasóban.
Szeretettel:Ági
Köszönöm, Ági, kedves szavaid!
Emlékezni nagyon jó, örülök, hogy benned is felszínre hozott emlékeket, érzelmeket.
szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Örülök, hogy ilyesmiben volt tészed, nekem jövőre lesz húsz, nagyon várom.
Szeretettel: Szabolcs
Ti még nagyon fiatalok vagytok, sokat nem változtatok, de bizonyára jó lesz újra gyerekbőrbe bújni. 🙂 Remélem, majd mesélsz róla. Köszönöm kedves látogatásod, Szabolcs.
szeretettel
Ida
Szia Ida! 🙂
Égszakadást-földindulást indítottál bennem, mert nekem is vannak hasonló élményeim, de még soha nem írtam le egyet sem.
Visszarepítettél oda, ahol gyökereztem. Aztán a csírázás, a virágot bontás és a termés…
Köszönöm neked az élményt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Örülök, hogy égszakadást-földindulást indítottam el benned, s ezek után elénk tárod hasonló élményeidet. Bevallom lavinaként sodort engem is magával a katartikus élmény, hogy gyerekké lettem újra, ha csak rövid időre is.
Én köszönöm, hogy olvastad, és várom az élménybeszámolódat. 🙂 Örülnék neki! 🙂
Szeretettel
Ida
Jóérzéssel olvastam a kedves történetedet drága Ida!
Sok mindent felkavart bennem, ahány iskola annyi érzés. Csak az érzések maradtak meg. Az arcok halványodtak el.
szeretettel olvastam: Ica
Örülök, hogy benned is emlékeket ébresztett, drága Ica.
Jó volt újra együtt lenni. A rosszat már felejtettük, csak a szépre emlékeztünk… 🙂
Köszönöm, hogy itt jártál.
Ölelésem
Ida
Ismerős élmények. Ugyanakkor ezek az osztálytalálkozók rejtenek különös titkokat is. Ott van mindjárt egy fakultációs tanár, aki gimnazista korunkban valahol hetven és a halál között járt. Kinézetre mint a bölcs, öreg teknős. Lassú mozdulatok, kerek, ráncos arc. A harminc éves osztálytalálkozón pedig pontosan ugyanilyen. Még a pulóvere is ugyanaz.
Vagy az osztályfőnöknőnk, akinek azóta legalább 7-8 osztálya volt. Mégis emlékszik nem csak a nevünkre, hanem a testvéreink nevére is, minden közös kalandra, csínytevésre, arra, ki hol lakott, mit csináltak a szülei. Hihetetlen.
De akad más is változatlan. Továbbtanultak, kikupálódtak a volt osztálytársak. De aki barátságos volt, az is maradt. Aki sunyi vagy másokat lenéző, beképzelt majom, nos, ő sem változott. A mókamesterek ugyanúgy viszik a show-t, a fontoskodók szervezkednek, az örök csavargók pedig a kalandjaikról mesélnek. De a lányok évről évre szebbek.
Az utolsó mondatoddal mélységesen egyetértek. 🙂
Kedves Ida!
Meghatódva olvastam nagyon szépen megírt élménybeszámolódat az osztálytalálkozóról, mert eszembe juttattad az osztálytársaimat, és a találkozónkat. 40 év, kornak is szép, hát még osztálytalálkozónak!
Örülök, hogy ha csak egy találkozó erejéig is, de sikerült ismét gyerekké válnod, visszaemlékezni egy-egy kirívó eseményre az iskolában, mint amilyen a kémia óra is volt. Érdekes, hogy a kémia kevés ember kedvence, bonyolult tantárgy a sok képletekkel, szakkifejezésekkel. Persze volt olyan osztálytársad is, akinek ez nem okozott gondot, hiszen vegyészmérnök lett. Köszönöm, hogy megírtad a találkozói élményeidet! 🙂
Sok szeretettel: Matild
Kedves Magdi!
A kémiát magam is szerettem. Mindenki félt a tanárnőtől, rettegettként emlegették, mert nagyon szigorú volt, de én szerettem, mert nagyon tudott tanítani, és megszerettette velem a kémiát. Kis híja volt, hogy nem abba az irányba fordult a pályaválasztásom. De édesapám dörgedelmesen kijelentette, hogy nem adja a lányát holmi vegyszer kutyulgatónak, vagy választok rendes hivatást, vagy mehetek kapálni… 🙂 Most így utólag azt mondom, jól tette, hogy eltérített, mert valószínűleg nem éreztem volna jól magam vegyészként.
Köszönöm megtisztelő véleményed, mindig örülök jöttödnek.:)
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Jó volt egy kicsit visszamenni veled az iskolapadba. Örömmel olvastam a soraidat.
Szeretettel: Klári
Klári, köszönöm szépen, hogy velem tartottál. 🙂
Örültem!
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Nagyon élvezetesen írtad le az osztálytalálkozódat! Jaj, én is annyira szeretnék találkozni az általános iskolai osztálytársaimmal! Sok évvel ezelőtt volt is találkozó, de sajnos engem nem találtak meg a szervezők a találkozó előtt, csak utána. 🙁 Megígérték, hogy majd szerveznek még máskor is, de sajnos nem tették.
Középiskolai osztálytalálkozón voltam pár éve, de nem mondhatom, hogy jól éreztem magamat. Mindenki csak panaszkodott. Betegségek, műtétek, még mindig gondozásra szoruló beteg gyerekek, szegénység, kínok, keservek végtelen sora hangzott el. Mintha panaszkodási versenyt tartottunk volna, nem osztálytalálkozót.
Judit
Kedves Judit!
Szerintem is az általános iskolai találkozó a legszebb. Együtt voltunk nyolc éven át, gyerekek voltunk még amikor elváltak útjaink. Annyira érdekes volt látni újra azokat a gyerekeket, ha hiszed, ha nem, azokat a gyerekeket láttam most is, akiktől búcsút vettem egykoron, mintha semmi sem változott volna, úgy éltük meg, mintha még mindig azok a gyerekek lennénk.
Fantasztikus élmény volt! Megbeszéltünk egy újabb találkozót is, de még egy ilyent nehéz lesz összehozni az biztos. 🙂
Köszönöm Neked, hogy osztoztál velem az élményen.
Ida
Kedves Ida!
Köszönet az élményért!
Szeretettel:sailor
Itt is megköszönöm, kedves sailor!
szeretettel
Ida
Szép emlékeket idéztél fel soraiddal. Szeretettel gratulálok. Éva
Köszönöm, hogy olvastad, Éva kedves.
szeretettel
Ida