elveszve, és megtalálva
kibújni porból, kavics közül
ha hó hullik is, ha nap hevül
mint elpergetett magvakat
szedni szánkba a szavakat
rakni sárból is menedéket
gyújtani tüzet, mi lehet, eléget
hamvadni, oltani, oltalmazni
hamuban is szikrának maradni
akár bukva, akár győzve
harcosként mégis meggyötörve
vándorolni nappal, holddal
olvadni a tavaszi hóval
fűzni gyöngysornak az éveket
keresni azt, kiből kapocs lehet
gyönyörűvé válni a vágytól
ölelni bármikor, és bárhol
szólni, szállni, szeretni
hullni, halni, ha így kell lenni
de kapaszkodva fűbe, fába
kell jönni erre a világra.
5 hozzászólás
Tetszett ez az élniakarást sugalló, azt szépen kidomborító versed.
Üdv.: Túri Imre
Ilyen fájdalmasan szép és nehéz az életünk, ahogy leírtad.
Formailag, tartalmilag, ritmusában – nagyon egyben van ez a vers. Gratulálok!
Köszönöm a figyelmeteket…Üdv.: Zsuzsa
Gratulálok, ez is nagyon vers!!
Ezidáig, akiket olvasgattam ezen az oldalon a Te munkáid tetszenek a legjobban!!
Köszönöm, hogy olvashatom őket!
Üdv:dodesz