Új, fiatal főnököt kaptál, vajon rád most milyen sors vár?
Még a harmincon innen jár, már egy multi cégnél dirigál.
Nemrég hagyta el az iskolapadot, de nagyot ott nem dobott,
iWiW-en láthatod, hogy fizetős iskolák adták neki a diplomát.
Még Amerikában ablakot pucolt, angolul is szépen megtanult.
Az elején próbaidő alatt, olyan, mint egy cukorfalat.
Tudja hogyan kell viselkedni, udvariasan üdvözölni.
Az ajtaja tárva áll, bárkivel szívélyesen kommunikál.
Veled minden ügyet megvitat, minden percben behivat,
Mindenről emlékeztetőt irat, folyton a laptopján matat.
Aggodalmad már tovaszáll, ez egy rendes srác…
Véleményed meghallgatja, a segítséged elfogadja,
A háláját nem titkolja, fizetésedet is feljavítja.
Napi tíz órákat dolgozol, hiszen vele is foglalkozol.
Így telnek a hónapok, építitek együtt a csapatot.
S egy nap a próbaideje lejár, s mindez tovaszáll.
Az ajtaja zárva áll, csak e-mailben kommunikál.
Veled semmiről nem beszél, tanácsot sem kér…
Véleményed megtarthatod, neki el nem mondhatod.
De megérkezik egy új lány, azt ő hozta már.
Átszervezi egyből a munkát, ami húzós: az rád vár.
Az új lányé a kirakat, most már ők egy csapat.
Minden cégadat a szerveren, az információ itt terem.
Téged a hozzáférésekről letiltat, így a cégből kiiktat.
Háttér ember lettél egy nap alatt, de tiéd a sok feladat.
Információt szóban sem ad, az bizony nála elakad.
Szaladgálhatsz fűhöz, fához, minden egyes kollegához,
hogy az infót beszerezd, ami a munkádhoz szükséges.
Rosszallását nem titkolja, juttatásod jól megnyírja.
Világos, mint a nap nem szeretné, hogy itt maradj.
Átnéz rajtad, mint az üvegen, már nem hivat sohasem.
Jobb, ha belátod azt végre, hogy itt neked véged.
Nem fogja megbocsátani, hogy képes voltál betanítani.
Nem akar rá emlékezni, el szeretné végre felejteni.
Tedd meg neki szépen, menj el innen végleg.
Ha egy fiatal főnök versem elolvassa, és soraimat rosszalja,
Nem tudom mi a problémája? Ha nem inge, ne vegye magára!
22 hozzászólás
Kedves Judit!
Nagyon jól összefoglaltad remek versedben, gondolom a megtörtént esetet. Nekem is volt szerencsém hasonló "kedves új főnökhöz". Gratulálok.
Szeretettel: Kata
Vannak olyan dolgok, amit nem lehet megköszönni, meghálálni. Erre akkor jöttem rá, amikor egy kolleganőm segített a vágyott lakáshoz hozzájutni egy kollegának. Amíg folyamatban volt az ügy, a kollegám a tenyerén hordozta a kolleganőmet. A legjobb barátokként viselkedtek. Aztán amikor megkapta a segítségével a lakást, többé meg sem látta őt. mindent megtett, hogy ellehetetlenítse, elmarja a cégtől. A hála talán nagyobb teher, mint a hálátlanság.
Kedves Judit!
Ha ez csak tréfa volna, de sajnos majdnem mindennapi valóság. Egy ilyen tréfás történet, tizenkét évvel ezelött, majdnem az életembe került. Talán azért nem is tudtam rajta elmosolyodni amig olvastam, ami nem az jelenti, hogy nem tettszik. Sőt, majdnem egy megkönnyebült érzést érzek, hogy olyan messze mitőlünk, ott is megtörténnek ilyesmik. Akkor az én fönököm is mindig azt mondta, hogy az ő ajtaja mindig nyitva ál egy eszmecserére, hogy azt ő hogy gondolta, három honap kellet a munkahelyemen, és két hónap a kórházban. Ő az eszmecsere alatt azt értette, hogyha én bementem az irodába az én eszmémmel, és utánna az övével jöttem ki. Ez volt egy 100 %-kos ezsmecsere.
Valóban nagyon örültem, hogy a versedet elovashattam, de a tartalma az nekem óriási
üdv Toni
Kedves Judit!
Nagyon jó és találó életkép. A rideg magyar valóságot tükrözi.
Szeretettel: Rozália
Kedves Toni! Bizony, bizony beugratós egy dolog ez az "egy csapat vagyunk", meg ez az "ajtóm nyitva áll".
Mögötted ott vannak a dologos évek,
Régen szolgálod már a céget…
Tanácsot tőled még nem kértek,
Eljött hát most a te időd is, úgy érzed,
Már nem féled, azt, hogy mi lesz veled.
A bizalmat megszerezve, könnyű azzal visszaélni!
Kedves Eszter!
A rideg törtetés és taposás nem magyar specialitás. Toni az általunk csodált és nagyrabecsült Svájcban találkozott vele…
Mindig volt is ilyesmi, mindig voltak ilyen emberek, de mostanában ez elszaporodott, trendivé vált így viselkedni. Már szégyellni sem kell.
Köszönöm, hogy olvastál.
Kedves Judit!
Ezt a csasztuskát egy kicsit szomorkásnak, amolyan sírva vigadósnak találom. Megértem! Ugyan nem egy munkahelyen, de én is találkoztam olyan emberekkel, akik ha nagyon kellett nekik valami, akkor nagy volt a barátság, de mihelyst megkapták amit akartak, szinte rá se köszönnek az emberre… Sajnos vannak ilyenek mindenhol. Néha ugyan én is hanyagolom a „jótevőimet” – főleg ha nem vagyunk napi kapcsolatban – de igyekszek odafigyelni erre… A hála szép dolog.
Üdv: Sanyi
SziaJudit!
Már mindent leírtak!Gratulálok!:-)
Szeretettel üdvözöllek:Marietta
Kedves Sanyi!
Azt mondják jellemző ránk magyar emberekre a sírva vigadás. Viszont nem honosodott meg nálunk a csípős nyelvű, gunyoros költemény valakinek a kárára, a belső feszültségek oldására. Nem a míves "költészet" a szülője ennek, inkább az érzelmek ventillálására szolgál. Gondoltam egyet, és nyugtató helyett írtam egy csasztuskát. Tudom ajánlani! Nálam bevált. 🙂
Szia Marietta!
Köszönöm, hogy olvastál.
Judit
Kedves Judit!
Ha nem születnének néha ilyen versek is a való világról, amelyek felnyitják az emberek szemét, egyesek még illúzióba ringatnák magukat.
nehezen hiszem el, hogy ilyen főnökök vannak, de mivel kicsit ismerem a világot és olvastam meggyőző, élethű versedet, elhiszem, és nagyon vigyázok az ilyen emberekkel.
Annyi túlkapásról lehet hallani és nem lehet tenni semmit, csak mert ő a főnök és rossz esetben még protekciója is van valami magasabb szervnél.
Szégyen-gyalázat az egész!
Ha már csak abba gondolok bele, mennyire nehéz volt ezt a hétköznapi nyelvű, de hibátlan stílusú verset megírni, csak dicsérni tudlak.
Nehéz egyszerűen, közérthetően fogalmazni, hiába tűnik könnyűnek.
Csak gratulálni tudok!
Tamás
Kedves Tamás!
Hajaj, hogy milyen főnökök vannak!!! Mivel kb. fél életünket a munkahelyünkön töltjük, nem mindegy, hogy már reggel gyomorgörccsel indulunk munkába, attól idegesen, hogy mi lesz ma megint….? Ezt szerintem nagyon sokan megtapasztalják, mert a munka világában is úgy viselkednek az emberek, olyan a közmorál, mint az utakon a közlekedésben: mindent megengedek magamnak, ami csak jól esik. A szabályok betartása, a belülről fakadó – és nem valami által kikényszerített – tisztességes viselkedés "lúzer"-ség lett.
Van egy HR-es /humán erőforrás munkatársak a HR-esek /mondás: " Munkahelyet választunk, és főnököt hagyunk el!"
Judit
Kedves Judit!
Azt gondolom, nap mint nap kerülnek emberek ilyen szituációba és örülök, hogy végre valaki ír is erről a témáról. Nagyon igaz mondanivaló frappáns megfogalmazásban. Elismerésem!
Üdv: Aliz
Kedves Aliz!
Ma nálunk a dolgozók annyira kiszolgáltatottak a főnöknek, hogy senki nem mer egy szót sem szólni, bármit művel.
A munkahelyi kiszorítósdinak már tudományos neve is van: mobbingnak hívják. A látványos elszigetelése a munka területednek, a teljesítményed folyamatos leszólása a munkahelyi pszichoterror része.
Svéd és Németországban már törvény van a mobbing ellen és segélyközpont az áldozatok számára. Nálunk meg egy lehetőség van ha főnök ránk száll: a munkahely feladása.
Sziókaa:)
Na igen, tipikus jelenség mindennapjainkban. Egyik percben kedvel a főnők a másikban már az ajtót mutatja, hogy "viszlát!" Nem szabad túl sokat foglalkozni a főnökkel, mert még a végén félreérti a dolgokat, főleg ha férfi. Én mindih megtartom a 2 lépés távolságot, nagyon ritka az amikor én elbeszélgetek a főnökömmel. A verset pedig nagyon tetszik, szépen kifejtetted ezt a témát, örültem, hogy olvashattalak!
Üdv: Eddie
Kedves Eddie!
Sajnos a munkahelyen vannak olyan szituációk, amikor nem lehet megtartani / a munkában, nem magánemberként/ a két lépés távolságot… Amikor a főnök folyton a véleményedet, a tanácsodat, a segítségedet kéri, az alól szinte lehetetlen kibújni…
Láttam azért olyen esetet is, akkor azzal az indokkal mondott fel a kolleganőnek, aki nem dolgozott helyette, hogy "nem csapatjátékos".
Köszönöm, hogy olvastál, és hozzászólást is írtál.
Judit
Hú de jó!
Sajnos ez tipikus mai történet, ilyen világot élünk jó, hogy megírtad, nagyon tetszett.
Gratulálok: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Nemrégiben olvastam egy hirdetést "főnöki szék"-et kínáltak. 🙁
Főnöknek jár a jó szék, mivel ő nem ül benne sokat. Többnyire tárgyal, utazik, ki tudja hol jár fontos ügyekben. Legalább nem kopik a szék! Mi lenne a világból, ha az kapná a jó széket, aki napi tíz órában oda van szögezve a munkájához?
Amikor én főnök voltam, ugyanolyan széken ültem, mint a beosztottaim. Nem a székemtől voltam főnök, hanem a tudásomtól. /Hát igen, ezek már özönvíz előtti történetek…/
Köszönöm, hogy olvastad.
Judit
Kedves Judit!
Hasonló cipőben járok nem kevés éve.
Rázott a hideg meg az ideg végig.
A lényeget tôkéletesen megfogtad.
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
Írj Te is egy csasztuskát a főnöködről. 🙂
Nem egyedi eset az biztos. Van egy mondásom erre: "Mintha lámpással keresnék a tökéletesen alkalmatlan embereket a vezető posztokra!" Aki nem hiszi, az nézzen csak körül picit…
Judit
Kedves Judit!
Most találtam rá erre a versedre. Ennyire tömören, viccesen megírni, azt amin végül is sírni kellene, számomra ez lehetetlen vállalkozás lenne. Neked sikerült. Én ebből egy egész regényt írnék. Annyira jellemző ez a mai világra, és nem csak főnök beosztott viszonyban. Előfordul ez régi és újonan felvett dolgozók között is. Felveszik az új dolgozót, és rád bízzák a betanítását. A fizetése (hamarosan kiderül, hiába titok manapság) több mint a tied, aki biztos kézzel végzed azt a munkát amit ő még csak most tanul. Hamarosan te leszel az ügyetlen semmihez nem értő alkalmazott, mert kiderül, hogy a hátad mögött a "kedves" kolléga duruzsol a főnöknek. A végén kénytelen leszel megválni a cégtől.
Lényeg az, hogy a tendencia nem tetszik, a vers viszont nagyon, üdvözlettel: János
Kedves János!
Nagy igazságot írtál le a hozzászólásodban. Ezzel a jelenséggel is találkoztam sokszor. Nálunk is volt, hogy az idősebb kolléganő betanította a fiatalt, aztán az "kiduruzsolta" őt a cégtől. Aztán amikor határidős munka idején beteg lett a gyereke, akkor de jó lett volna, ha még ott van a régi kolléganő.
Nem is lehet csodálkozni, hogy mindenki sárkányként őrzi manapság a tudását, és nem nagyon akarja másokkal megosztani, a túlélése múlik rajta, hogy pótolhatatlan legyen.
Judit