Túl sokáig voltunk együtt
Léha szerelmünk megkopott
Üres szavaink csengése is ásít
Pedig lehettünk volna boldogok
Már futunk egymástól gyáván
Kerüljük a nagy találkozást
A hideg ráz, ha kell beszélnünk
De nem vállaljuk a feltámadást
Beszédünknek már nincsen tárgya
Sem alanya , sem állítmánya
A hallgatásra intő: pontos vessző
Távolban a magányos jövendő
Mégsem vesszük észre végre
Ahogy csúszunk a messzeségbe
Ahogy hiába szorítjuk a kezet
Ahogy a semmibe visz az emlékezet
4 hozzászólás
Nagyon fájdalmas vers. Átérezhető minden érzés.
Jól átadod a hangulatot.
Üdv.Ngaboru
Szia!
A versed valóban fájdalmas hiszen a szakításról szól.Lehet ezt szépen szavakba foglalni , költőiesen , ez ami megfogott!
Szeretettel:Selanne
Megrazo a versed, erzekletesen adtad at a szerelem megkopasanak erzeset. Gratulalok hozza, nagyon összeszedett es "erett" iras.
H.
nekem átjött a versed, ütős lett.
csak "keresek kákán csomót" – lehet irigység diktálja belőlem…
mert, ha valaki szeret valakit, azzal eltöltött sok Idő is kevés – szerintem, és nem lehet túl sok.
lehet, eluntad?
DE! világvége jó a versed!
túlparti