Bágyadtan ültem a napon,
fejemben kócos gondolat,
de rám lehelt a szél, s máris
bősz lóvá vált és elszaladt.
Patája rímet szikrázott,
ahogy a felhőkön tiport,
csak néztem – s már nem érdekelt,
a kócos gondolat mi volt.
a költő és a hőség
By Ormi
12 hozzászólás
Szép vers. Gratulálok!
Kedves Ormi!
Remek!
Élmény volt olvasni.
Köszönöm, hogy megosztottad velem is ezt a remek verset.
Üdv! Tamás
Gyönyörű, nagyon egyedi ez a lovas kép!
Szia!
Ez a vers nagyon kedves, tetszett.
Üdv: Kádár Kata
köszönöm szépen, kedves Kata!
Üdvözöllek és engedelmeddel…parodizállak.
…lehet csak kócos volt,
nem érlődő gondolat
így viheté tova felhőlovag
mig agyadba egy újabb oson
-súgo halk muzsadal-
nahát, paródiára ihlettelek? ez tetszik! 🙂
Üdvözöllek!
Szép költői képekkel ábrázoltad a dondolat tova suhanását!
Tetszik
köszönöm marica… még szerencse, hogy néha itt marad a gondolat, legalább addig, amíg leírom:)
Nagyon szép vers! 🙂
köszönöm.
lágy az egész vers, gratulálok:)