Keresem a könnyek kínzó gyökerét
a belülről felőrlő vágyak rejtekét.
Keresem a szót mely nem mond el semmit
az érzést, mit el nem vehet senki.
Keresem lelkem széttiport darabját
összetört álmaim összes szilánkját.
Keresem a választ, mit nem adhat meg senki
a megoldást, ami nem old meg semmit.
Keresem mindig, míg meg nem találom
sóhajod a csendben – édes halálom.
Keresem a fájdalom pribéki értelmét
egy elhullt magzat egyetlenegy percét.
2 hozzászólás
Szia Jodie!
Azt hiszem, azt, amiről a versed szól szinte mindannyian keressük. Ha megtaláljuk, akkor már nem is érdekes, de ez a "valami" olyan illanékony, hogy a rövid birtoklás után ismét jön a keresés…
Gratulálok a versedhez!
Üdv: Gyömbér
Épp azzal akartam kezdeni, amit látom, már Gyömbér megírt, hogy valamennyien keresünk valamit, vágyunk valamire, ami talán csak addig érték, amíg meg nem találjuk, vagy el nem érjük. Ilyen gyarlók vagyunk mi, emberek. Vagy ne általánosítsak, csak magamra nézve tartom ezt.
Tetszett a versed.
Kata