Goethe – Mignon

Heiß’ mich nicht reden, heiß’ mich schweigen.
Denn mein Geheimnis ist mir Pflicht,
Ich möchte dir mein ganzes Innre zeigen,
Allein das Schicksal will es nicht.

Zur rechten Zeit vertreibt der Sonne Lauf
Die finstre Nacht, und sie muß sich erhellen,
Der harte Fels schließt seinen Busen auf,
Mißgönnt der Erde nicht die tiefverborgnen Quellen.

Ein jeder sucht im Arm des Freundes Ruh,
Dort kann die Brust in Klagen sich ergießen,
Allein ein Schwur drückt mir die Lippen zu,
Und nur ein Gott vermag sie aufzuschließen.

Parancsolj beszédet! Parancsolj csöndet!
S bennem marad titkom nagyja.
Feltárnám neked az egész belsőmet,
egyedül a sors nem hagyja.

Megtöri a kört a Nap, koronáját eldobja
a legsötétebb Éjnek, most legyen ő fény.
Kemény kőszikla a blúzát felbontja,
feltárja a mélyen rejtett gyűrődést.

Egyvalaki keres megnyugvást ismerős ölben.
Ott, ahol a lélegzet panasszá lészen.
Egyedül egy esküvel szorítja számat össze,
s felnyitni ezt csak egy isten képessége.