Az áprilisi szél
egy gyermekről mesél,
csillag gyúl fényesen
s harminckét évesen
lehull az véresen
összetörve szárnyát
vonat viszi álmát…
De addig vakító
a húsba hasító
őszinte szavakkal
látóval és vakkal
közli a végzetet,
a puszta tényeket.
Kezében a fáklya,
lobog annak lángja.
Fénye fösvényt vakít,
emberséget tanít,
elsődleges okon,
és nem középfokon!
Míg ő versében él
különb sorsot remél.
Mit a jövő arat,
kenyér az…,
s szép szavak!
Lelke mélyén óhaj,
lírai szép sóhaj…
Attila álma
By alberth
5 hozzászólás
Kedves Alberth!
Szép emlékezés József Attilára.
Tetszett.
Üdv: József
Kedves Józserf!
Születésnapi megemlékezés gyanánt írtam. Örülök, hogy tetszett neked.
Üdv.: alberth
Szia!
Magam is jól ismerem Attilát, és a költészet napján ki más lopózott volna az én fejembe is?
Azt hiszem örülne ennek amit itt lát!
Nekem tetszett!
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm hozzászlásodat, kedves Kankalin!
Egyszer József Attila arcképét kellett elkészítenem, mely a megnyitandó róla elnevezett klub falát díszítette, s talán azóta is, no meg elszavaltam egy versét is akkor.
Ezáltal közelebb kerültem hozzá…
Üdv.: Alberth
A kedvenc költőim egyike, ő az, aki az első helyen áll. Írtam én is róla verset, bár túl személyes, ezért nem publikáltam soha. Versedről akkor is ráismertem volna, ha a címe nem a név.
deb