Lépteid egykedvűre váltod,
s elnézel másfele, ha látod…
Arcodon közöny és nyugalom.
Aki sejtené, nincsen ember:
Még zúg benned, akár a tenger…
Nem kell lopva utánanézned,
még minden rezdülését érzed…
S őrzöd halálodig, vagy tovább,
mint kihűlt hamvak a lobogást,
dermedt jéghegyek a csobogást…
23 hozzászólás
Szia!
Ez nagyon jó lett, és elgondolkodtató.
Szeretettel: Eszti
Köszönöm szépen Eszti.
Üdv. a.
Hm.
Zárványként megmarad az érzés a szívben, amíg él az ember…
Gönyörű és kifejező vers.
Köszöm szépen Andrea. a.
Kedves antonius!
Nagyon jól kifejezed az érzéseid, szép tiszta rímekkel, gondolatokkal!
Így kell ezt, had "zúgjon"! A nő meg elolvadva, beléd zúgjon!:)
A jéghegy pedig csak olvadozzon!:)
Gratulálok!
fátyolfelhő
Néked is köszönöm a figyelmet, kedves szavaid felhőcske. a.
Kedves Antal!
Azt a közönyt igazán nem érzem, sokkal inkább a zúgást,… azt viszont rendesen.-)))))) Mint az örvény, úgy sodor magával a versed, de megkapaszkodom, nehogymáááá én legyek " a leggyengébb láncszem "…-)))))) Mint tudjuk nem értek a verseléshez, csak ösztönösen itélem meg, most éppen szeretném megolvasztani a jéghegyet,… magam körül.
Szeretettel gratulálok: pipacs
Szeretnék abban a láncban apró, rozsdás elem lenni, aminek Te vagy a leggyengébb láncszeme.
Köszönet mindenért. a.
Kedves Antal!
Ilyen az amikor az emberbe beléivódik egy érzés. Csak, hogy tudd, – titkolni sem lehet, az látszik, megmutatkozik. A vers végén a két sorban gyönyörűen megfogalmaztad a még erős érzést. Lobogni a legnagyobb magasságokig, csobogni egészen a tengerig.Az érzés halhatatlan mint a főnix madár.Tetszik a versed, láttatod, érezni hagyod az olvasónakami "Még zúg benned". Gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali
Valika!
Köszönöm csodálatos hozzászólásod.
Üdv. a.
"S őrzöd halálodig, vagy tovább,
mint kihűlt hamvak a lobogást,
dermedt jéghegyek a csobogást…"
Tudom, mit írsz… sajnos…
A vers: precíz, jó… ahogyan kell…
Kedves Ágnes!
Köszönöm megtisztelő figyelmed, a rám szánt időt, az értékelésed.
Üdv. a.
Gratulálok kedves Antonius!
Mint dermedt jéghegyek a csobogásra, én is úgy emlékszem majd e versedre.
Üdv.: Alberth
Nagyon köszönöm Albert.
Üdv. a.
Habár az utolsó rímpár nem tetszik, a gondolatot és érzést, amit visszaadsz, értem és érzem, mi több, ismerem. A 6-9. sorok… hajjaj…
Köszi,
Poppy
Poppy kedves! Nem emlékszem olyan hozzászólásodra, amivel nem értettem volna egyet. Ezúttal is igazat adok, mert nekem sem tetszik az utolsó rímpár. A vers, az utolsó sorban megfogalmazott gondolatból bomlott ki, így a lobogás-csobogás szavak nehezen lecserélhetőek. A ragrímek lenézettsége és a megoldás „olcsósága” ront a versen, de ilyenkor mindig Máraival vígasztalom magam, aki valami olyasmit írt, hogy csak a dilettáns törekszik a tökéletességre. 🙂 És MI, amint mindenki előtt ismeretes, közel sem… 🙂
Kedves Antonius!
Még bennem is zúg…
az utolsó két sorod hihetetlen!
Gratulálok!
Szeretettel, Jodie
Jodie kedves!
Hozzászólásod jó példa a nézetek különbözőségére. Alant éppen azt a két sort piszkáltuk, ami neked tetszett. És ez szerintem így van jól.
Az is eszembe jutott, ha a versem alatt egy klasszikus neve állna, akkor hogyan fogadtuk volna azt, amit piszkáltunk.
Köszönöm szépen, hogy olvastál, értékeltél.
Üdv. a.
Folyt.: Komolyan: Nagyon sok verset olvasok, és azon kapom magam, hogy a legnagyobbakba is belekötök. A napokban olvastam Juhász Gy. csodálatos Tiszai csönd c. költeményét és a kihegyezett fülem nála is bejelzett:
„Tűzet raknak az égi tanyák,
hallgatják halkan a harmonikát.” Nem a tüzet hosszú ű-jével van bajom, hanem a szótagszámmal. A vers tizenkét sorából, tizenegy sor, tíz szótagú. Ez az egyetlen sor áll kilencből. El nem tudom képzelni, hogy miért nem írt „Tüzeket”. Nagy szerencséje ennek a Gyula gyereknek, hogy akkor még nem voltam.
Köszönöm, hogy olvastál. a.
Kedves Antonius!
Nekem tetszik a versed, ahogy van. Remélem, ez bocsánatos bűn :))
A "zsűri" ha jobbat ír, majd szóljatok.
Gratulálok!
Üdvözlettel.: Adrienn
Hááát nem tudom, kedves Adrienn. Én, mindenesetre, egy kicsit szabódva, egy kicsit fejcsóválva, de azért egye fene, megbocsátok. 🙂
Köszön figyelmed, értékelésed. a.
Az eltűnt, vagy elveszett kedves, aki egyszer csak szembejön az utcán… Remekül lefestetted az érzést, ami elfogja ilyenkor a régi szerelmest, akiben még benne zúgnak az érzelmek…
Köszönöm, figyelmed, kedves szavaid. a