Sötétség lombja simít a tájon,
csendben nád neszez, a víz sima kék,
felhővé vált hegyek rezegnek távol,
Esthajnal csillag is nyitja szemét.
S itt a nagy fa is, feküdtünk alatta,
– kék lelkű, ifjú szívű szerelmesek,
az idő is más, valahogy feladta,
fákról is lehullnak a levelek…
Talán még egyszer találkozni kéne,
mindenkivel kiket szerethettünk,
éveink legigazabb erénye,
ha most is tudjuk nyújtani kezünk.
Olyan mintha köröttem lennétek,
– s a világ, mint gyermekkori jóbarát -,
mosolygós szemű, víg üdvözlések,
s kiisszuk együtt az élet borát.
8 hozzászólás
Kedves András!
Nekem ez nagyon tetszett! Nem tudom, miért, egy kicsit vonakodva olvastam el az első versszakot, de aztán a vers magával ragadott, és észre sem vettem – máris a végére értem.
Örülök, hogy rátaláltam! Máskor is jövök olvasni:
Faddi Tamás
Kedves András!
Nagyon szép a versed. A kora esti órák legalkalmasabbak a nosztalgiára.
Gratulálok: Alberth
Kedves András!
Kissé melankólikus hangulatba ringatott a versed, de hagytam magamat. Mit tagadjam, jól is esett ebben a koraesti órában. Gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali
Szép!
Engem az első versszak tájleírása magával ragadott…
Jó volt olvasni:
Ági
PS: Apróság, de talán nem árt "szöszölni" itt… nekem kicsit sok benne az "is"… magam is sokat használom, versíráskor is… a hozzászólásoknál meg főleg…
egy-egy határozott névelővel egyszerűen kiváltható, ha a szótagszám miatt így kell… vagy egyszerűen elhagyható..
Kellemes elmélkedés. Gratulálok!
Üdv :Selanne
Szia Kedves András!
Gyönyörű ez a versed! Csodálatos gondolataid vannak!
Elismerésem!
Szeretettel. Lyza
Proszit! Tetszett.
Kedves András!
Kellemes elmélkedés. A vers címe vonzott ide. Megérte elolvasni.
Barátsággal: Ági