Ha tükörbe nézek;
Ez az ember mit akar?
Jeges, néma űrt érzek…
És ez arc meg; mit takar?
(Hol van már az első bálom?
Ugye, nem magam tréfálom?)
Olyasmi ez, mint rémálom
S bénító, ahogyan az agg,
Ráncos, felfújt arcom látom
Gumi ez, vagy műanyag?
Van-e ebben igaz lélek?
S aki tudta, mi a szerelem?
Úgy elszálltak oh, az évek!
Az ott? Pótszer! S itt, az elemem…
Sovány vigasz!
Nem lehet igaz!
("Asszem", értem! Bár
Fáj, noha hiába várom,
Sasszem Énem már
Át, sohasem vágom…!)
A szerelem jő, a folyton sóvár
S én egyre inkább félek!
Az nem lehet, hogy e nő tovább
Senkit immár; ne becézzen!
(Vajon, lehetnék még jó feleség?
inkább, mint a halak közt, eleség?)
Magányosan rothadok…
Utánam, már hiába kutatsz!
Ha kellenék, ott vagyok:
Csali a legyek közt; műkukac.
Szemem alatt ránc, és táska
Esetlen folt-tan
Senkinek nem leszek én társa,
Esetleg holtan!
3 hozzászólás
Szia!
Nem akármilyen kép a “Csali a legyek közt; műkukac.”!!! 🙂
Úgy tűnik, kissé pesszimista vers (de hát az élet nem mindig fenékig tejfel, ugye).
Tetszik a versed, egyetlen részt nem tudok hova tenni :
“(Vajon, lehetnék még jó feleség?
inkább, mint a halak közt, eleség?)”, de ez lehet az én bénaságom…
Üdv: Gyömbér
Ja! A napokban engem a “tükör- probléma” foglalkoztatott. Ha gondolod, olvasd el a Talány és a Változás c. “verseimet”.
Üdv: Gyömbér
Köszönöm soraidat!
Kezdő verselő vagyok, s itt egy fura ötlettel, megpróbáltam mint korosodó nő közelíteni a tükörhöz, és a témához… (Mintha mindegy lenne, hogy férfi, vagy nő vizsgálgatná épp az arcát) Persze, nem csoda, hogyha közben kilógott a “lóláb”…! ;)))
És az se csoda, ha a rímek keresgélése, farigcsálása közben, már azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány…! 😀
Gondoltam, egy “aggszűz” esetleg öngyilkossági gondolatokkal is kűzdhet, ha nem jön össze neki a dolog… Én inkább irónikusnak vélem e hangnemet, ha nem is árad belőle az optimizmus…
Hajh, viszont az idő múlik! Az elöregedett gumi is nyúlna…
De ez műanyag.