Parkban

Szomorú most a park,
őszi bánat járja,
sárguló, zöld fákon
ködtakaró fátyla.

Lépéseim alatt
nem zördül az avar.
Nyirkos, hideg úton
a talpamhoz tapad.

"Ismerős, öreg fák,
fáj a szívem nagyon.
Csak nektek mondom el,
boldogtalan vagyok."

Levelek susognak,
csendesen rezegnek…
Lépteim nyomába
könnyeik peregnek.

Esőkönnyet hullat
minden fa érettem.
Szánnak engem nagyon,
s akarják, érezzem.