Halálnak halálával…

Korhadt kereszt, süppedt sír,
egy árva holt ilyet bír.
Benőtte a gaz, a gyom,
mily lapos e sírhalom.

Ötven éves gazdája,
nem rég ment a halálba.
S másfél évtized alatt,
enyészeté lett e a hant.

Pedig most is élhetne,
lehetne ő Vén Endre.
Szép nyugdíjas évei
vígan telnének neki.

Hű nejével sétálna,
étterembe, színházba.
S unokákkal játszana,
velük dombra mászna ma.

Szurkolna a meccseken,
s hideg, téli esteken
Barátokkal borozna,
még cigit is orozna…

Ámde korán elhunyt ő,
sírján gyom és moha nő.
Elenyészett emléke
lám, hantjának is vége.

A sírkereszt szétesett,
nevének is vége lett.
Szegény pára mit vétett,
így ért dicstelen véget?

Nem tudja tán csak a szél,
de az hallgat, nem beszél.
Lehet, nem él rokona,
s nincs ki gyertyát gyújtana.

Csak a kósza holdsugár
fénye, ami rátalál.
A temető csendjében
nyugodjék ő békében!