Budapest fölött elnyúlik az október,
s acélhideg hajnalt önt szét a városon.
A horizonton vér folyik és cinóber,
ahogy a ma az éjszakából átoson.
Néptelen utakon eszmél a virradat,
egy korai busz fel-feltépi a csendet.
A reggel kifosztja a gazdag álmokat…
egy kapuban a postás hosszasan csenget.
Vad szél borzolja a hajadonfőtt tetőt,
foghíjas cserepei közt fel-felnyüszít,
majd megtorpan a sarkig tárt ajtó előtt –
a postás odabent épp gyászhírt kézbesít.
2006. október 13.
4 hozzászólás
Nagyon tetszett! Pontosan ilyesmi érzések már kerítettek hatalmukba engem is! Klasszul visszaadtad a hangulatot!
Köszönöm, kedves Willő!
Jaj, ez már megint nagyszerű! Folyton ezt írom, de hát mit csináljak, ha így van! Csodásak a jelzőid, a metafóráid és az egész gondolatvilág!
És a "cinóber" az egyik kedvenc szavam. 🙂
Üdv, Poppy
De örülök, hogy ennyire tetszett, Poppy 🙂 Köszönöm 🙂