Elbűvöl a gondtalan, nyári éjszaka,
rám borítva lágy, fekete bársonyát.
Szívemhez bújik a tücsökmuzsika,
ahogy hullámokban suhan a kerten át.
Jelzőtüzek gyúlnak a Hold udvarában,
hogy bizarr testű árnyak ne rémítsenek,
ahogy lépek, füvek csókolják a lábam;
közéjük ülve az égre révedek.
S az örök tünemény megbabonáz újra,
mintha lenne ott fenn egy másik életem.
A szél a holnapot az arcomba fújja,
karnyújtásra van csak a véges-végtelen.
2006. július 8.
9 hozzászólás
Nagyon tetszik a versed, idilli hangulatot teremt. Különösen szép ez a sor:” Szivemhez símul a tücsök muzsika” Gratulálok. Üdv.: Túri Imre
Bocsánat, nem jól idéztem, helyesen így szól az a szép sor: “Szivemhez bújik a tücsökmuzsika”. Elnézést.
Köszönöm, örülök, hogy tetszik 🙂
Szia!
Egy újabb szép vers. Eddig kettőt olvastam és mindkettő nagyon megragadott. Jó a cím, csodálatos a vers.
Nagyon kedves vagy, köszönöm!
Gyönyörű büvölet, szép képek, lágy, dallamos:) Gratulálok!:)
Kedves sleepwell, örülök az elismerésednek, köszönöm szépen 🙂
Csodálatos vers!!!
Finom, lágy hangú, merengő… csodaszép.
Örömmel jártam Nálad.
Örülök, ha örömet szereztem, kedves zsike 🙂 Köszönöm!
Erika