Üvegcipellő

Fel Bandi cipészmester hírében állt, valójában a legrosszabb suszterként lett hírhedt egész Bagatell királyság határmenti falucskájától egészen a Pisai Ferdetornyot megszégyenítő palotáig. A Felek felmenői mindig is ezt a mesterséget űzték. Jól bántak az árral, s ha vevő jött, a lábbeli eladási árával is ügyesen ravaszkodtak. A hetven éves szenilis Jónás bácsi, aki reggelente a szomszéd fűszereshez járt, hetente egyszer eltévesztette az üzletet, is ilyenkor mindig két pár új csizmával tért haza. Bandi legalább sikeresen megszabadult azoktól a katonák számára készült, térdig érő csizmáktól, melyeket még az öt évvel ezelőtti háborúba rendeltek a királyi hadsereg számára, ám az ellenséges király épp akkor nősült meg, ezért elhalasztották. Aztán jött a két hónapos nászút, s mire hazaértek a Láptengerről, a gyógyterápiával egybekötött üdülésről, az ifjú ara máris áldott állapotba került. Újabb kilenc hónap késés. Aztán pedig a gyermek születésekor újabb akadályok gördültek a tervezett háború elé. Gyönyörű kisbabája született a királynénak, csak épp csokoládé barna bőrszínnel. A király ránézett gyönyörű hitvesére, s öt hosszú percig töprengett ítéletén, majd kivégeztette mindkettőt. A láptengeri nászút alkalmával ugyanis összefutottak Donga király legkisebb fiával, s úgy tűnt, a fiatalasszony a kézfogásos üdvözlésen túl másféle örömökben is részesítette az ifjú arát. Megkezdődött hát a háború a déli szomszéd Unga-Bunga királysággal. Bagatell királya csak egy kurta levelet kapott arról, miszerint közös háborújukat bizonytalan időre fel kell függeszteniük.
Így maradt a nyakán 200 pár csizma, amiből mintegy 50-et már sikerült elpasszolnia. Egyetlenegyszer kötött üzletet a királlyal, akkor is ő járt rosszul.
150 pár csizma. Hogy a fenébe adjak túl rajtuk? Ezért még a király is felelni fog egyszer! Egy Fel sohasem felelőtlen, ha üzletről van szó. Egy vitában mindig a Felek a győztes felek! – jutott eszébe hirtelen néhány mondás őseitől.
Amint így töprengett elbaltázott régi üzletén, hirtelen nagy erővel kivágódott cipőboltjának ajtaja, s két díszes maskarába öltözött alak lépett be rajta nagy sebbel-lobbal, majd mint akik karót nyeltek, olyan egyenes derékkal álltak meg az ajtó két oldalán.
– No lám csak, a karnevál még később van, fiúk.
Már épp folytatni akarta volna epés megjegyzéseit, mikor is lassú, de méltóságteljes lépésekkel átlépett az ajtón Bagatell királya, XXX. Lajos, más néven Tripla X, mely néven a háta mögött emlegette minden alattvalója. Bandi mélyen meghajolt, mert bár a szája is tátva maradt a meglepetéstől, reakciója mégis olybá tűnt, mintha arra számított volna, hogy a király bármelyik percben beléphet hozzá.
– Felséges királyom! Fel Bandi alázatos alattvalója üdvözli Önt szerény hajlékában.
A király nem szólt, csak csettintett egyik szolgájának, hogy húzza közelebb rozoga háromlábú széket. Ő maga odalépett Bandi „dicsőségpolcához”, majd a Szabadvárosi Legnagyobb Cipőmester díjaként kapott aranyozott trófeát egy hanyag mozdulattal felborította, az alátétként szolgáló selyemdarabbal pedig letakarta a széket, s úgy foglalt helyet.
Bandi szeme vérben forgott egy pillanatra, de aztán türtőztette magát, s a király hanyag mozdulatának engedelmeskedve felegyenesedett.
– A szakmai véleményedet kérem. – mondta Tripla X, majd egy aprócska cipőt húzott elő kabátja zsebéből, mely így ülve a koszos padlót seperte. Bandi hosszasan bámulta a cipellőt. Üveg. Életében csak egy ehhez hasonlót látott eddig, régebben ő maga is készített egy hasonlót lánya számára. – A tegnapi bálon hagyta ott egy álarcos leányzó, s már a város legszebb kisasszonyaival felpróbáltattam, de eddig még egyikük lábára sem illett. Hozzád fordulok tanácsért mint szakemberhez. Leendő királyném hagyta el eme lábbelit.
Nocsak, eljött végre az én napom! Most kamatostul megfizeted a csizmáimat! – dörzsölgette a kezeit Bandi, kaján vigyorral a képén.
– Elkérhetném ezt a cipellőt egy pillanatra, felség? Egy gyors pillantást vetnék rá a műhelyemben, ha szabad.
– Természetesen, vidd csak.
A cipészmester átment a műhelybe, s magára zárta az ajtót. Pár percre hagyta csak magára Őfelségét és kísérőit, szolgáit, testőreit, fogdmegjeit… amilyen titulusban épp vele tartottak. Amikor visszatért, a kezében még mindig ott volt az üvegből készült lábbeli. Vagyis mindenki más annak hitte, hihette. Azonban Bandi szép csendben és villámgyorsan kicserélte arra, amit annak idején készített a lányának 18. születésnapja alkalmából, Fel Ellának. Bandinak két gyermeke volt, a húsz esztendős Ella és a tizenöt éves Fel Elek. Mindketten épp otthon voltak, a műhely feletti lakórészben, saját szobácskájukban. A fiú valószínűleg legújabb békáját boncolgatta, holott nem készült épp orvosi pályára. Apja rá szerette volna hagyni majd a műhelyt és a boltot, Eleknek viszont más tervei voltak világot szeretett volna látni. Ehhez nagyon is értett, a csavargást már 5 éves korában teljes mértékben elsajátította. Ella ezzel szemben pont ez ellenkezője volt testvérének, szívesebben maradt otthon. Míg öccse az iskola mellé járt, jó pár sarokkal odébb, addig ő inkább el se indult otthonról. Akkor is épp otthon volt, s a babáival játszott, azokat öltöztette. Más, vele egykorú lányok magukat csinosítgatták a tükör előtt, ő azonban nem is próbálkozott ilyesmivel, mert tisztában volt vele, mennyire felesleges is lenne akár csak megpróbálnia is. Csúnyácska volt. Mi több, ronda.
– Felség, ha nem bánná, lehívnám ide leányomat, azt hiszem ugyanis, hogy tudom a megoldást.
A király bólintott, s Bandi felkiabált a lánynak. Ella hangos léptekkel trappolt lefelé a lépcsőn, s amint meglátta, miféle vendégük akadt, azonnal földig hajolt.
– Kislányom, gyere, ülj csak le ide és próbáld csak fel ezt a cipőt. – szólt Bandi nyájasan mosolyogva.
A cipellő passzolt. Pontosan illett a lány lábára, mintha ráöntötték volna.
– Felség, az az igazság, hogy ezt az üvegcipőt még én készítettem évekkel ezelőtt a lányomnak. Tegnap furcsálltam is, hogy olyan soká elmaradt, pedig ő aztán nem túl gyakran mozdul ki itthonról, hiszen mindig is úgy neveltem, fedhetetlen úrihölgy váljék belőle… – kezdte volna dicshimnuszát lányáról és saját nevelési módszereiről, azonban a király hirtelen erélyesen a szavába vágott.
– Vigyétek, tömlöcbe vele! – kiáltott Tripla X, majd a két, eddig az ajtónál ácsorgó katona megragadta a lányt és kicibálták az utcára.
– Na de felség, nem értem… – habogott Bandi rémülten.
– Nem feleséget kerestem én magamnak. Tegnap a cipellő tulajdonosa tánc közben egyszerűen elcsente legbecsesebb királyi ékszeremet báli ruhámról. Úgy tettem utólag, mintha nem is keresném a tolvajt, hátha feleséget keresve gyorsabban megtalálom az illetőt. A csel bevált.
Azzal elindult pökhendi léptekkel a bejárati ajtó felé. Bandi elkeseredetten bámult utána.
– Apropó, Bandi, azokra a csizmákra szerintem a közeljövőben nem lesz szükségem. Olyan békés hangulatomban vagyok mostanában. Na, megyek, majd a holnapi akasztáson találkozunk.