Die Hoffnung
Es reden und träumen die Menschen viel
Von besseren künftigen Tagen,
Nach einem glücklichen gold'nen Ziel
Sieht man sie rennen und jagen,
Die Welt wird alt und wieder jung,
Doch der Mensch hofft immer Verbesserung.
Die Hoffnung führt ihn in's Leben ein,
Sie umflattert den fröhlichen Knaben,
Den Jüngling bezaubert ihr Geisterschein,
Sie wird mit dem Greis nicht begraben;
Denn beschließt er im Grabe den müden Lauf,
Noch am Grabe pflanzt er die Hoffnung auf.
Es ist kein leerer schmeichelnder Wahn,
Erzeugt im Gehirne des Toren,
Im Herzen kündet es laut sich an:
Zu was Besserem sind wir geboren!
Und was die innere Stimme spricht,
Das täuscht die hoffende Seele nicht.
Friedrich Schiller 1759 bis 1805
A remény
Az ember álmodik és sokat beszél
A holnapi nap szépségéről,
Vár rá egy aranyos, boldog cél
Lemondva emberségéről,
Öreg világ ifjú lettél,
De jobbat még ma sem teremtettél.
Hite vezeti életébe,
Fiút körül fonja örömével,
Ifjút elbűvöli szellemessége,
Mely nem lesz eltemetve vénségével
Tehát fáradt léptekkel a sírba lép,
Mint egy, a sírba ültetett remény kép.
Ez nem üres, hízelgő őrület,
Nem egy bolond agy döntése,
Ez szívekben egy hangos lendület
Egy jobb élet elvett születése!
Mi valami jobbra születtünk!
És a te belső éned szava
Remélő lelked soha meg nem csalja.
Mucsi Tóni