Vándor, ki erre jársz, lassítsd meg lépteid.
Utad van száz és száz – álmomat el ne vidd.
Állj meg e tisztáson, nézd fáim homlokát,
lásd – ifjú barátom -, mennyi ránc futja át.
Ismerem mind névről, szívós, bölcs öregek,
olykor, ha egy kidől, felsírnak a hegyek.
Bokraim simítsd meg, mind megannyi titok,
meglesett szerelmek őrizője vagyok.
S vagyok a madárdal, a halk szavú patak,
harmat szőtte hajnal, telente a vadak.
Nyír vagyok és juhar, bükk, éger és vén tölgy,
hirtelen jött vihar, meredély és dús völgy.
Hallgasd! A szél dúdol – könnyű, csacska dallam.
Az erdő átkarol – dúdold te is halkan.
2006. július 25.
11 hozzászólás
Gyönyörű!
Csak gratulálni tudok hozzá!
Köszönöm, kedves Leticia 🙂
Ez a vers tényleg szép.. és nagyon színes képeket tár az olvasó elé.
Köszönjük!
Köszönöm szépen 🙂
Üdv!
Nagyon színes képek, mozaikos leírás. Az első versszak annyira nem is, de a többi erősen megragadta a fantáziámat. Szép.
Köszönöm, örülök, hogy tetszett 🙂
Mindig felfedezek nálad egy-két újabb csodát. Ez is az. Visszaadja a tavaszi/őszi erdei séták hangulatát, ráadásul nagyon könnyed, nem erőltetettek a rímek, szóval tetszik. 🙂 Üdv, Poppy
Kedves Poppy, örülök, hogy tetszett 🙂 (Jól esik, hogy vissza-visszaolvasod a régebbi írásokat is – nem jellemző.)
Nagyon szép vers! valóban látható minden pillanata, öröm volt olvasni! Gratulálok!:)
Gyönyörű:)
Mindkettőtöknek köszönöm 🙂