Napjaink szöknek, az éveink gyűlnek,
gyeplőjét fogjuk száguldó időnek,
s rohanunk vele, mert hajszol az élet,
míg létünk kényszermegállóba téved.
Hátunk még nekifeszülve a mának,
ellöknénk magunkat, ha húz a bánat,
de nem enged könnyen a szomorúság,
embernek jutott minden nyomorúság.
Bármennyi öröm tovaszáll a széllel,
lefekszünk, elalszunk, mint minden éjjel,
velünk az éjszaka új napba fordult,
másoknak egy harang közben már kondult.
Fogynak körülöttünk az ismert arcok,
a halál kegyetlen, szedi a sarcot,
emlékekbe dermedten visszanézünk,
s kedves perceket már csak felidézünk.
/ Szűcs István emlékére/
8 hozzászólás
Szomorú emlékező versedhez gratulálok!
Szeretettel:Selanne
Köszönöm Selanne.
Szeretettel: Adrienn
A versei itt maradnak velünk, és az emléke.
Szép emlékezés! Szomorú ha egy írótársunktól búcsúzni kell.
Nyugodjon békében!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Igen, nagyon szomorú. Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Adrienn
Kedves Adrienn!
Örömet ad a születés,de a halál az mindig szomoroságot ad a hozzátartozoknak ,barátoknak,ismerösöknek.Ez a versed akár mindenkinek szólhatnának,de most sajna egy költőtársatoknak szól emlékként.szépen megfogalmazott a versed,akárcsak mindegyik versed.Öröm olvasni mindegyiket.
Köszönöm hogy ujra olvashattam egy ragyogó versedet.
Köszönettel hű olvasod Remek50
Kedves Remek!
Köszönöm, hogy olvastad.
kedves Adrienn !
Bocsánat hogy az értékeláésem lemaradt,ezuton potolom
Kedves Kérdem én!
Köszönöm, hogy olvastad.