A gondolat

A köztes valóság mezsgyéjén,
lassan riadtan andalogva.
Egy gondolat szökevény,
kószál egymaga vacogva.
Tétova mozdulatokkal meglapulva csúszkál,
rettegő tekintetében a kétségbeesés bujkál.
Elhagyta a valót az ismeretlenért,
a ködös messzeségbe csábító igéért.
Felcserélte a kényelmes sablonos létet,
keresi a messzeségbe csábító lidércet.
Az ismeretlen valóság csodája csábítja,
a meg nem lelt út aljas vigyorral kábítja
A kopár kietlen lét gazdátlan fellege,
utoléri betakarja kajánul nevetve.
Szírének énekelnek hamisan fülébe,
gondolatvadászok szaladnak feléje.
A racionális betört elme karmos ujja,
vadul utánakap s magával húzza.
Magába rántja fekete sötét mélyébe,
a rabság ellenőrzött lezárt örvényébe.
Egy emlékfoszlány csupán mi megmaradt,
a mosolygó hóhér lendülő pallosa alatt.
Aztán fagyos a csend és gyászos a némaság,
leláncolt gondolatok mélyén szunnyad a lázadás.