Olyan voltál nekem te is, mint az új autó illata,
Friss szerető, különleges, és függővé tettél,
Aztán a hatás elmúlt, gyors volt, csupán egy pillanat,
Megfakult az illat, vele együtt megfakulttá lettél.
Megszokott árny az életemben, ki körülöttem kering,
Akkor sem látlak, ha előttem összefonott kezeink,
Hol a fény – régi fényed, mi elvarázsolt?
Hol az illat – illatod, mi elbódított?
Hiányod mégis pofonként ér, a valóság ütött arcul:
Hiszen szerettél, én csak féltem, hogy megunlak!
Ágyam hideg; fázom, mozgásom lassul,
Romjain elmélkedem, régi közös álmunknak.
6 hozzászólás
Hm. Most akkor hogyan is van ez? Szeretlek is meg nem is?
Versedhez gratulálok.
Noémi
Tudod, hogy megy ez… A szerelemtől megőrül az ember.
Köszönöm szépen:)
Üdv: Scarlet
Érdekes hasonlatokkal bódítod magad.
Szeretettel gratulálok versedhez: oroszlán
Borzasztó néha, hogy milyen furcsa hasonlatok jutnak eszembe. Talán én lepődöm meg rajta a legjobban.
Köszönöm, hogy írtál,
üdv: Scarlet
Nagyon,nagyon reális!
Elismerésem!
Üdv:sailor
Kedves sailor!
Köszönöm szépen elismerésed!
Üdv: Scarlet