Egy kő volt a kezemben, s elrepült
mint a madár, suhant az égbe egyedül,
néztem utána, mint aki repülni szeretne,
nehéz volt a kő, de repült mégis messze.
Én sem vagyok annyira nehéz, gondoltam,
s hatást gyakoroltam önmagamra e pillanatban,
felszálltam, repültem – mint az a kő,
azt hiszitek ez mese, pedig nem annyira ijesztő
szállni egyre feljebb, haladni lebegve,
csupáncsak el kéne feledni el örökre,
hogy nehéz a test, nehéz a szívnek terhe.
Szállni kéne merészen a vágyak közepébe.
Szállni merészen
By Fekete Miki
5 hozzászólás
Kedves Miki!
Igen, valóban jó lenne elengedni terheinket és:
"Szállni kéne merészen a vágyak közepébe."
Nagyon jó kis írás!!!
Szeretettel olvastam: Tünde
Kedves M!
Igen, valóban szállni kéne merészen……..MERÉSZEN!
Gratulálok.
Nagyion köszönöm, kedves TnéGyörgyi, ki tudja eccer talán hátha sikerül.
kedves zuzmara – neked is köszönöm, nagyon kedves vagy.
Szállj! A teher nem kő!
üdv.koko