Ujjaimhoz

Béna ujjaim remegnek,
Ahogy tartom haszontalan kezem.
Szánalmas öreg, mocskos ujjak,
Még mindig szolgálnak nekem.

Csak vergődnek a megtépett papíron.
Mint a kósza álmok a valóság jegén,
Úgy csúsznak el a befagyott szavakon,
Amiket kellett volna, de ki nem mondtam én.

Hát most kaparják a jeget sürgetőn,
Nem fogják fel, hogy dolguk hasztalan!
A béna ujjak csak mardosnak tovább,
S fénylik már egy szó a jég alant.

Hát mégis ott van drága barátok!
Ti kis béna ujjak, kiástátok nekem!
Munkára fogva most a szem, mit olvas?
A jégbezárt szó, az arany: Szerelem.

Dologra hát, drágaságaim!
Cserben akik sohsem hagytatok!
Drága, béna, mocskos ujjaim,
Mégsem hiába dolgoztatok.