Vier Männer dort, in schwarzem Kleid,
Die tragen auf der Bahre,
Lastträger, ohne Lust und Leid,
Des Todes kalte Ware.
Sie eilen mit dem toten Leib
Hinaus zum Ort der Ruhe.
Schlaf wohl, du armes Bettelweib,
In deiner morschen Truhe.
Dir folgt kein Mensch zum Glockenklang
Mit weinenden Gebärden;
Die Not nur blieb dir treu, so lang
Von dir noch was auf Erden.
Dir gab der Menschen schnöder Geiz
Ein Leichentuch, zerfetzet,
Hat ein verstümmelt Christuskreuz
Dir auf den Sarg gesetzet;
Doch kränkt dich nicht der bittre Spott
In deinem tiefen Frieden,
Dass man selbst einen schlechtern Gott
Dir auf den Weg beschieden.
Einst blühtest du im Jugendglanz,
Vom ganzen Dorf gepriesen
Die schönste Maid am Erntetanz
Dort unten auf der Wiesen.
Folgt keiner dir der Burschen nach,
Die dort mit dir gesprungen?
Wohl längst die muntre Fidel brach,
Die dort so hell geklungen!
Nikolaus Lenau
Egy öreg koldusasszony temetése
Négy ember ott feketében
viszik Szent Mihály lovát,
teherhordó lett ma éppen
egy embernek hideg tokját.
Ők siettek a holttesttel
oda hol a csend szótlan,
nyugodj, szegény koldusasszony
a korhadt koporsódban.
Harangszónál most nem sajnál
sírással senki téged;
ínség maradt csak hű hozzád,
mint itt, a földi élted.
Az emberi fösvénység, csak
rongyos szemfedőt adott,
és egy csonka fakeresztet
a koporsódra dobott.
Keserű gúny nem zavar most
mély nyugalmadban téged,
mert egy rosszabb Istent adott
utolsó útra néked.
Fiatalon csak te voltál
mindig a falú szépe,
szüreti bálon a legszebb lány
te voltál ott a réten.
Egy legény sem követ itt most
kik ott veled táncoltak?
A vidámság rég elmúlott
melyek ott még tomboltak.
Fordította Mucsi Antal