Jaj, ne… Nem bírom ezt a tavaszt! Nem bírom, hogy előbújtak a szerelmespárok a vackaikból, és itt nyalják-falják magukat előttem. Mennének moziba, vagy bánom is én! Jó, nemrég még én is….. A francba, ez az én tavaszom is! Nem vehetik el tőlem csak azért, mert az a mocsok lelépett! A szemétláda. Tuti, hogy most ő is valamelyik parkban andalog valami rüfkével! És még Margó is, még ő is képes felhívni, hogy elmesélje, hogy élete legnagyobb, legforróbb szerelmét éli át! Azt hittem, eldobom a telefont. Majdnem beleordítottam a kagylóba, hogy "Tényleg? Én meg épp eret készülök vágni magamon!"… Nem, én türelmesen végighallgattam az ömlengését, aztán másfél óráig zokogva sajnáltam magam. Hisz' olyan vagyok, mint valami hülye szingli. Igen, és ez már tuti így is marad. Kinek kellenék így, közel a harminchoz, a totál életunt fejemmel?! De mi a frásztól lennék boldog? A többitől, aki körülöttem vigyorog, mint a vadalma? Szerelmesek! Na hiszen… Ma még, barátaim, ma még! Aztán holnap vagy holnapután szépen itt kushadtok ti is, kirabolt szívvel.
Igen, tulajdonképpen örülnöm kéne, hogy ennyi boldog embert látok. Meg hogy Margó is boldog, végül is a legjobb barátnőm. A boldogság ragadós állítólag, meg egyébként se lehetek olyan rohadt önző, hogy azért, mert én épp haldoklom, más ne örülhessen az életnek. Fel is hívom, és megpróbálok nagyobb lelkesedést mutatni, mint tegnap. "Hali, ott a föld fölött tíz méterrel, leereszkedne hozzám egy kis csevelyre? Na, mesélj, ki az a lúzer, akire lecsaptál? :)"
***
Jaj, ne… Nem bírom ezt a versdömpinget! Nem bírom, hogy előbújt mindenkiből a költő, és ma még az is ír, aki köztudomásúlag alig-alig. Ment volna moziba, vagy bánom is én! Jó, pár napja még én is… A francba, nekem is jogom van írni! Nem lehet, hogy ne írjak, csak mert a múzsám épp megint hanyagol! A szemétláda. Tuti, hogy most épp valamelyik lánglelkű homlokát csókolgatja! És még Margó is, még ő is úgy ír, mint aki megtáltosodott. Majdnem odaírtam a verse alá, hogy "Ne zavarjon, hogy nekem épp nincs ihletem, és körülbelül úgy érzem magam, mint aki több napi vándorlás után kiszáradt kútra lelt a sivatagban, azért te csak tobzódj, élvezd ki minden pillanatát!" Nem, nem ezt írtam, hanem kulturáltan odaírtam, hogy eszement jó a verse. Aztán bőgtem egy sort, de attól se lett ihletem. Olyan vagyok lassan, mint egy hülye fűzfapoéta. Igen, az is vagyok, ez már tuti. Kit érdekel, hogy nyolc és fél nappal ezelőtt mit írtam, ha napok óta csak vergődök a szavak között. Mi a frásztól lennék boldog? A többitől, akik körülöttem építik a verskatedrálisokat? Alkotnak! Na hiszen…. Ma még, barátaim, ma még! Aztán holnap vagy holnapután szépen itt kushadtok ti is egy árva gondolat nélkül….
Igen, tulajdonképpen örülnöm kéne, hogy ennyi klassz alkotást látok. Meg, hogy Margó is egyre jobban ír, végül is ez a cél. Az ihlet sajnos, nem ragadós, de mégse lehetek olyan rohadt önző, hogy azért, mert én épp haldoklom, más ne örülhessen a versnek, a betűnek, ennek az egész csodának. Meg is írom neki, hogy rohadt irigy vagyok, de örülök, hogy ilyen zseniális sorok jöttek ki belőle. "Jöttem a másik versed alá, gondoltam, megnézem, mit írt ez a lúzer. Aztán tátva maradt a szám. Egyszerűen gyönyörű. A francba, hogy ezt se én írtam :)"
6 hozzászólás
Ez igen! tetszik! 🙂
A francba! Hogy ezt sem én írtam. 🙂
Köszönöm, Virág 🙂
Imre :)))) Vagyunk ezzel így időnként 🙂 Köszönöm – elismerésnek veszem 🙂
Hogyhogy ezt csak most találtam meg? 🙂 Igazán jópofa lett, ötletes párhuzam. Gratula, Poppy
:))) Örülök, hogy tetszett, Poppy 🙂