több mint harminc verset írtam,
ezekről a kis karókról
de rám jött a változókor.
Betűket számolni kezdtem
kinn ültem a kis kertemben
egy ideig csak számoltam
nem írtam, csak fordítottam.
Korra reggel én felkeltem
a kávét gyorsan feltettem,
siettem is minden reggel,
hogy megigyam még melegen.
Most már kicsit rossz a kedvem,
hogy nehezebb lett a testem,
nem csak öregebb lettem, és
minden este többet ettem.
Így egy kicsit meg is híztam
volt, hogy magam el is sírtam,
hasam akárhogy behúzom
előttem van minden úton.
De ma még kinn az ugarban
vagy a kis kerti lugasban,
én mindenütt otthon vagyok
hol nem zavarnak a „nagyok”.
Itt még az vagyok, aki voltam,
senki, de azt már megszoktam,
itt még nem számít, hogy ki vagy
hanem csak az egy, hogy mi vagy.
Az érzés szabja meg a tettet
az érdek ott holttá veszhet,
ott még az vagy aki voltál
's nem az, amit össze loptál.
Ember légy és ember maradj
segíts, de sohase tapadj,
adj, 's akkor te is fogsz kapni
nem fogsz egyedül maradni,
Mindannyian porból lettünk
és egy napon, azzá leszünk,
az életeddel szabod meg,
hogy utad, fel vagy, le vezet.