Társtalan lett a kis öreg,
búra hajlik feje.
Hűvös, üres a szobája,
rendetlen a helye.
Nógatják őt a rokonok:
– Újra nősülhetne! –
– Kinek kell e vén fogatlan? –
töredezik kedve.
Hanem azért, meg kell hagyni,
ha megkérnék kezét,
feszítené még az íját,
s megtöltené tegzét.
Hogyha jönne az igazi,
a vágyva várt vénlány,
subájára leültetné,
– merthogy nincsen dívány.
De e világ nem változik,
marad a régiben,
a vénlány is csak azt várja:
álompárja izen.
Mivel e rend sziklaszilárd,
csak eldől az öreg…
(agyon gyötört szalmazsákból
hullik ki a törek.)
Így hullnak az évei is,
egy a másik után,
s asszony nélkül, társtalanul
nyugszik végül, bután.
6 hozzászólás
Kedves István!
Kedvesen groteszk, és komolyan mókás, de nagyon valóságos.
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen, nagyon örülök, hogy eljöttél hozzám. Köszönöm! És köszönöm ezt a tömör, lényegre törő hozzászólást – ha úgy tetszik: kritikát. A lelkembe láttál.
Szeretettel: István
Kedves és egyben szomorú történet. Gratulálok! 🙂
Kedves Hableány, köszönöm, hogy olvastad! 🙂
Üdv: István
Szia István! 🙂
Én is elolvastam. 🙂
Bár komolynak tűnik a téma, mégis derültem. Amit írtál, az bennem nem elmúlás, hanem maga az élet: bizonytalanságok és butaságok tömkelege.
Tartalmilag jól hoztad! 🙂
Formáját tekintve nyilván akadnak javítanivalók, melyeket úgyis átgondolsz. 🙂
Én most csak ejtőztem itt "egyedül és bután".
Jólesett. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin, köszönöm, hogy elolvastad eme sületlenséget – ami viszont rendkívül komoly sületlenség. A komolyság és a humor, a bizonytalanság és a biztos tudat, a remény és a lemondás, a lendület és a visszaesés kontrasztjai, a visszatérő szegénységjelzés egy átgondolt állapota a versnek. Ettől olyan, amilyennek Ylen leírta. Ez jellemzi a lelkiállapotát és a körülményeit a lírai harmadik személynek. 🙂
Formáját tekintve nem tudom, milyen javítani valókra gondolsz. Ha akarod, fejtsd ki. Addig is megpróbálok rájönni… 🙂 (Előbb azonban lehet, hogy arra kellene rájönnöm, hogy mi a forma…)
Szeretettel: István