26. SZONETTKOSZORÚ – Indián nyár

Versek:
Alkonyat (Szomorú fűzfa)
Indián nyár
Bódító illatok
Őszi hangulat
Kertemben

1. ALKONYAT
Udvarunkban állt egy szomorúfűzfa
erős karjait földig kinyújtja,
magas ágán a fészekben fiókák,
csivitelve pihennek egész nap.

A falatokat a szájukba kapják,
megéhezve csiripelnek naphosszat.
Faágak sűrű levelei közt lombok
alatt tüzes fényben vibrál napsugár,

leveleit enyhe szellő lengeti,
alkonyatkor madarak elnyugodnak,
madárfiókát szárnyával befedi.

Nyugat felől lemenőben fáradt nap;
lassan csend borul a tájra, mindenki
vár egy szép holnapra, álmát alussza.

2. INDIÁN NYÁR
Vár egy szép holnapra, álmát alussza,
fenn a tetőn sötéten felhős az ég,
odakint színes a határ, fúj a szél,
ami engem mindig megvigasztal.

Csodás indiánnyár… amikor a rét
zöld, puha pázsit étket ad a nyájnak,
tarka virágok közt szerelmes párok…
csend ül a tájon… fáradt a napsütés…

a fecskepárok már nem csivitelnek,
melegebb vidékre mennek telelni,
hosszú útjukon messzire repülnek,

de tavaszra ismét hazaszállnak,
hideg tél után mindig visszatérnek,
s ha meglelik a fészket, kijavítják.

3.
Ha meglelik a fészket, kijavítják,
tojásokat lerakják, majd felváltva,
– addig kavargatva, ülnek rajta, –
míg kis-fecskék kelnek ki a tojásból.

Anyamadár a fészekből kiszállva
a határban szedi a bogarakat,
egész nap eteti a fiókákat ,
a csipogó-szájtátó madarakat.

A kis-fecskék megtanulnak légben
szállni; majd, ha újra közeleg az ősz,
elindulnak csoportba verődve

hosszú vándorútra, ahol őket új
otthon várja. A fecskék hűségesek,
hozzánk visszatérnek minden tavaszon…

4. BÓDÍTÓ ILLATOK
Minden tavaszon visszatérnek hozzánk…
Melyik évszak szebb? Tán a tél, amikor
fehér hótakaró lepi a tájat?
Vagy a tavasz – kikelet? Amikor már

ibolyák nyílnak, s erdő-mező telve
akác mézes illatával, s a lelkünk
telve édes borzongással… Vagy a nyár
lenne szebb, telve rózsa illatával?

Minden ágán egy apró csodálatos
bimbó: fehér, sárga, rózsaszín, bordó
és a vörös minden árnyalatával,

ezernyi színben pompázó, apró
virágával, és szerelemre gyújtó
rózsák bódító aromájával…

5.
Rózsák bódító aromájával.
Mindenféle rózsák: a futórózsák,
az egész földkerekséget befonják,
rózsabokrok a szerelmes sziveket

lángra lobbantják. Amerre járkálok,
magam előtt látok egy csodálatos
tájat, ott avarszőnyegen sétálok.
Tekintetem pihen az őszi-tájon.

Ha kitekintek ablakomon, tarka
rozsdás-barna ágakat látok, fáradt
sűrű erdők között, sötétzöld fákat.

Látom erdők elmúlását, varázsát
az ősznek, – ha falevelek lehullnak, –
úgy múlnak el az őszi varázslatok.

6. ŐSZI HANGULAT
Így múlnak el az őszi varázslatok.
Falevél hullik, vörös, barna, sárga,
egy szép őszi táj, csak ne villámlana!
Jó lenne még métázni sportpályán.

Falevél hullik, vörös, barna sárga.
Mit tehetek én most, ázottan fázva?
Cipőm is tele ment vízzel meg sárral
nem mehetek haza, apám bottal várna!

Falevél hullik, vörös, barna, sárga.
Mi oka annak, hogy nővérem beteg?
Mi lesz most velünk, kinek a hibája?

Falevél hullik, vörös, barna, sárga.
Orvost hívtak hozzá, különben baj lesz!
Család aggódik, mi lesz veled Klára?

7.
Falevél hullik, vörös, barna, sárga.
Szülők bánkódnak, nem tudnak mit tenni,
ilyenkor jobb lenne a templomba menni.
Család aggódik, mi lesz veled Klára?

Falevél hullik, vörös, barna, sárga.
Imádkozni kell válságos életért,
hogy ne szenvedne mások bűneiért,
őszi hangulat a betegséggel jár…

Falevél hullik, vörös, barna, sárga.
De a SORSA nem úgy tett, egész másként
döntött, jobban lett, meggyógyult a Klára!

Falevél hullik, vörös, barna, sárga.
Klára nem bűnös, mert fiatal, árva,
tudják meg, hogy később őt angyal várja.

8. KERTBEN
Ülök kertemben cseresznyefa alatt,
ott hallgatom a madarak dallamát.
Ülök magányosan, szagolom a
rózsát, élvezettel szívom magamba

illatát. Nézem a kék eget, és a
futófellegeket… Mit mond nekem a
természet ilyenkor? Súlyok vállamon
de cipelem, – pedig én, alig bírom,

de ez a dolgom! Ha az élet nekem
szánta, az Egek Ura ad erőt is
hozzája! Csodálom a körülöttem

röpködő méhecskéket, dolgoznak
egész nap serényen. Nekik sem könnyebb
az élet, mégis teszik a dolgukat.

9.
Nem könnyű az élet, teszik dolgukat,
’mit rájuk rótt a természet. Virágról-
virágra röpdösnek, nem panaszkodnak.
Apró testük tele van virágporral,

szállnak vissza a kaptárba, majd onnan
ismét a határba. A méhkasban is
csupán a királynő az egyetlen, ’kit
körülrajong a szolgahad. De ők már

megszokták, csak a dolgukat teszik.
Mi mást tehetnének? Örök Természet
ezt szánta nekik! Most száll felettem

fecskepár, szájukban bogárral, ami
fecskefiókáknak jár. Fecskemama
röpül a fészkéhez, ahol minden

10.
Fecskemama röpül fészekhez, ahol
kismadarak nagyra tátva csőrüket
gondos fecskemama eteti őket.
Minden kismadár rá vár s újra elszáll…

Napról-napra fecskepár ezt teszi:
fiókáit eteti. Fecskefészek
beomlik, ott a párja, megjavítja.
Elfáradnak, mire leszáll az est,

akkor mindnyájan egymáshoz bújnak,
így melengetik magukat, alusznak
hajnalig. Virradatkor a fecskepár

ismét élelem után jár. Az apró
fecskék növekednek, majd őszre ők is
nagyra nőnek. Akkor a fecskecsalád

11.
Ha nagyra nőnek, a fecskecsalád
elindulnak, otthonukat otthagyják.
Elröpülnek, az új hazában tovább-
élnek, majd visszajönnek új tavasszal,

Elhagyott fészek várja őket, ahol
hosszú útjuk után újra pihennek.
Így forog ez évről évre, fecskéknek
ez a sorsra, az Isten így akarta!

Forró kövön zöld gyíkocska napozva
– szemét ide-oda mozgatva – csendben
éli életét, legyet-hangyát kapdosva.

Azért közben sosem pihen, mivel
izegve-mozogva les, mert ő léte
is félelmetes, mert félti életét.

12.
A léte félelmes, félti életét.
Faágakon madár röpdös, közben
hangyát-legyet kapdos. Csivitelve
– ha jóllakott – így telik az élete.

A fák törzsén hangyák másznak, rájuk
nagyon sokan vadásznak. – Nem könnyű az
életük. Amott van egy nagy hangyaboly,
ott van ám rend, fegyelem, akárcsak a

méheknél, – egyikük sem henyél. Egész
nap sürögnek-forognak, – katonásan
menetelnek, bogarakat cipelnek s

egyebet; télre gyűjtik maguknak az
élelmet. Így töltik az életüket.
A természetben mindenhol rend van:

13.
Természetben rend van mindenhol:
állatoknál-növényeknél. Emberek
egymást nem becsülik, nem férnek el
a nagyvilágban. Főleg mostanában

irigyek és gonoszak, rongálnak és
rabolnak, nem férnek össze egymással,
gyakran verekednek, gyilkolják egymást,
sokszor bőrszínük miatt is képesek

háborúzni, egymást ölni. Jobb volna,
ha mindenki nem futkosna, rohanna,
néha-néha megállna. Figyelné a

természetet, csodálná a kék eget,
a rohanó felleget. Hallgatná a
madárdalt, csodálná a csillagokat.

14.
Hallgatná a madárdalt, nézné éjjel
a csillagokat. Élvezné a zenét:
zongorát és mandolint, mert mindez
tartozéka a mi életünknek.

Ha hallgatná a néma csendet és
figyelné, mit mond neki a természet,
mi az ember küldetése, megértené.
Mint mások is sokan, hiszem s érzem:

– hogy szép az élet: Igen! A terhekkel
rakott nehéz élet! Súlyok vannak a
vállamon, de elbírom, cipelem, mert

ezt hozta Életem. De soha el ne
feledd, ha az élet nekünk szánta:
Egek Ura erőt mindig mér hozzája!

15. MESTERSZONETT – Indián nyár

Udvarunkban állt egy szomorúfűzfa
álmát alussza, vár egy szebb napra.
Hideg tél után hozzánk visszajönnek,
minden tavaszra hozzánk visszatérnek…

Rózsák bódító aromájával
így múlnak el az őszi varázslatok.
Falevél hullik, vörös, barna, sárga.
Ülök kertemben cseresznyefa alatt.

Nem könnyű az élet, teszik dolgukat,
fecskemama röpül fészekhez, ahol
ha nagyra nőnek, a fecskecsalád

léte félelmes, félti életét.
Természetben rend van mindenhol,
jó hallgatni a madárdalt és csendet.

*-**.**-*