Ma jó volna kicsit messze menni,
– nem örökre, elég egy kiskabát -,
csak pár üres órát zsebre tenni,
s úgy futni járatlan utakon át.
Ma közel a távol, megérintem,
s lábamhoz ülnek sosem járt helyek,
egyikük máris fogja a kezem,
lehet, egy pár napra vele megyek.
Ma olyan, mintha nagy vihar jönne,
vajúdó ég alatt rohan a szél.
Kitárt karokkal állok elébe,
vigyen el messze – ha hazakísér.
2006. május 10.
2 hozzászólás
örömmel botlom a verseidbe.
nem szoktam feladót nézni csak az elovasás után.
De a Te verseidet mindig felismerem.
Kedves vázsony, nagyon örülök, ha így van – és köszönöm 🙂