Mire jó a kendő?

Kisbabaként bepólyálva
hátára vett anyám,
s cipelt a kendőbe kötve
ha ment dolga után.

És amikor járni kezdtem,
s estem nagyokat,
gyolcs kendővel borogatott
sebet, s púpokat.

Ifjú szívvel megismertem
nagy szerelmeket,
s kis kendővel törölgettem
fájó könnyeket.

Aztán kaptam jegygyűrűt
és csipkés keszkenőt,
égig érő reményekkel
vártam a jövőt.

Forgott a sors, lent is, fent is,
összegyűlt sok emlék,
amit kis kendőbe kötve
jó nagy zsákba tennék.

Aztán onnan elővenném
azt, amire vágyom,
majd, ha nem jön a szememre
sehogy sem az álom.

Rózsaszínben leány-álmok,
zöldben a remények,
szürkében a rossz emlékek,
virágosban szépek.

Hogyha sírni támad kedvem,
s könny kell a lelkemnek,
akkor gyászos feketéből
előveszek egyet.

Ezer arcú emlékekből
hegyet hordtam össze,
ott lapulnak ezer színű
kis kendőkbe kötve.

A kendő egy életen át
végig elkísér,
s az út végén lesz belőle
csipkés szemfedél.