Valaha te voltál a bölcsőm
most lombod titkot susogó költőm.
Ó, emlékszel, hogy mit ígértél?
vágy álmaimért el nem ítéltél.
És lásd nemsokára jő az ősz,
lehull az a nyúzott levél, a rőt.
Lásd veled vagyok nem vagy árva
lassacskán megszólal a bús hárfa.
Jaj, csikorog a fagy, jön a tél
fű, a virág, s te is fa elalélsz!
Fityeg majd rajtad csipkés ékszer
de lassan a kandallóban égsz el!
Vár még! törzsedből adj nekem is,
te leszel a koporsóm, igenis!
A sötét trónol, fény már feslő
itt a vég, hiába fut a festő.
2 hozzászólás
Kedves Elizabett.
Az élet kanyargós folyóján, nem tudjuk, mit hoz a következő forduló. Viharfelhőt, vagy talán napsütést? De bárhol is tartunk az úton, mindig van remény.
Üdvözlettel Sándor Gyula
Kedves Gyula! Köszönöm szépen hogy olvastad a versem, örülök kedves szavaidnak is. Zsuzsa