Hiszesz-e még a régi hitben,
Szent-é előtted még a múlt?
Vagy, ami egykor élt szivedben,
Már mind elkorhadt, megfakult?
A büszke dal, ha újra zendül,
Megdobogtatja-é szived?
Érzem, hogy a könny hogy pereg szemembűl,
Hiszek.
Hiszesz-e az emberiségben,
Hogy van nagy hivatása még?
S mit el nem ért sok ezer éven,
Kivívja egy új nemzedék?
Kimúl a szolgaság, a vakhit,
Bilincset törnek nemzetek?
– Érzem, szememből villám csap ki,
Hiszek.
Mondd, hiszesz-é a földi létben,
Hogy méltó küzdelemre még?
Hogy nem bolygunk örök sötétben,
S jóságos a hatalmas ég?
Hogy a tátongó sírral szemben
Sem kell feladnunk a hitet?
Sugár ragyog könnyes szememben,
Hiszek.
Palágyi Lajos 1866 Óbecse – 1933 Budapest
Glaube es
Glaubst du noch die alte Wahrheit,
heilig ist dir, was einmal war?
Oder, im Herz drin was gelebt hat,
ist alles schon morsch, unbrauchbar?
Das Stolze Lied, falls erneut ertönt,
ob dein Herz noch zu beben bringt?
Spüre, Augen tränen werden verpönt
glaub‘ es.
Glaubst du noch immer in die Menschheit
dass, noch grossen Aufgaben hat?
Wozu in tausend Jahren, fand nie Zeit,
das macht der neue Jahrgang halt?
Stirbt das Dienerschaft und die Blindheit,
Handfessel bricht der Nation?
Spüre, aus den Augen der Blitzschlag
glaub‘ es.
Sag’s, glaubst du das irdische Dasein,
das noch würdig ist, zu Kämpfen?
Dass wir nicht irren im Dunkelsein,
ob gut sind das Himmelszelten?
Das entgegen dem klaffenden Grab
muss das Glauben nicht aufgeben?
Und Hoffnungsschein in den Augen gab
glaub‘ es.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni