Üres fehér falak között várakozva,
Megázottan összefagyva várok Rád,
Mit érzel irántam, oh mondd ki bátran,
Mit kérsz, mit vársz;
Ha a Földet láttad, szemedbe zártad,
Repülj tovább már.
Emeld fel szíved, ragyogjon lelked hát,
Örülj, amíg van, aki vár
Még senki sem érti, s nem érzi,
Mit rejt ez a szomorú szív;
Miért a jó szenved, a rossz néha miért nem veszít?
A fájdalom, ha jön, annyira feszít.
Hol vehetem le végleg a gyötrelem béklyóit,
Hol, s mikor lehetek szabad, jelenleg nem jó így.
1 hozzászólás
Szomorú a versed.
Nem akarok ostoba tanácsot adni, de ha nem jó így tegyél róla, hogy jó legyen, ha csak emlékezés, ne gondolj rá.
Üdv: József