Bolyongok már évek óta
S nem ált meg még az óra,
Feledésbe merültem régen
Míg repdestem fenn az égen.
Ami nem múlt a magány maga,
Lelkekben állott gyötrelem tava,
S szívem mélyen fürdött benne,
Tó vizében sebezte éles penge.
Lelkem darabjai csak hullák,
Letört szárnyaim velük úsztak,
Könnycsepp hullott szememből,
S dühből dobtam kardot kezemből.
Ordításomtól hangzott az égbolt,
Felülkerekedett harag s téboly,
Szemem már sárgán világított,
És gyűlölet volt mi irányított.
Bár haldokoltam csatát nyertem,
Gondolkoztam hát mit is tettem?
Magamhoz térve életre keltem,
Mit tettem már el is felejtettem.
Míg az ismeretlenben bolyongtam,
Hová tartok s miért nem gondoltam,
Ez bántott majd terveztem a létem,
Hogy hogyan keljen tovább élnem.
Utamon barátokra s társakra leltem,
Tőlük jobb s erősebb ember lettem.
Célt kaptam melyet majd elérek,
S ha eltévednék mindig visszatérek.