(népballada után szabadon)
Kőmíves Kelemen Déva vár mestere,
ő mint főépítész, s tizenkét embere
építik a falat, mely leomlik éjjel,
mint kártyavár szélben, úgy hullik az széjjel.
Mármost mit is tegyünk? – Kérdik a bölcseket -,
hogyan rögzíthetnék az omló köveket?
– Csiribí-csiribá, egyikőtök neje
maradjon a várban, karanténba vele!
Sorsot is húzának, tizenkét kőmíves,
"maradj otthon" igét betartani idves,
vajon kinek nejét sújtja ily rettenet?
Mindegyik kőműves megremeg szerfelett.
Jaj, a szegény Klotild, Kelemennek neje,
húzott legrövidebb pálcát, szegény feje…
Vittek neki tévét, wifit is a várba,
hogy tizennégy napot kibírjon az árva…
Kőmíves Kelemen, fejét az ivásnak
adta bánatában, s intett a cigánynak,
a kedvenc nótáját ő sírva húzatta,
hősszerelmes fejét sötét búnak adta,
Így történt, hogy a fal nem omlott többé le,
Kőmíves Klotildnak köszönet jár érte,
túlél a vár ma már mindenféle vírust,
s eme szép balladát koronázza mirtusz!