Szeretem a létet, fénye átölel,
napkeltét, mely az égen narancsban úszik,
a tenger kristálytiszta, türkiz tükrét,
és azt a sziklát, mely az öbölbe nyúlik.
Simuló szellőt: lábam mossa bőszen,
búgja kedvenc dalom, sose érjen véget.
Hűs, lágy hullámok féltőn cirógatnak,
érzem, hogy ez a mámor nekem a végzet.
Szeretem az üde, fakadó forrást,
sarjadó fűszálat, bimbót bontó barkát,
a bíbor, bordó, sárguló lombokat,
fagyos tél édes álmát, kegyetlen harcát.
De most mégis nyárra vágyok leginkább,
mikor minden csupa illat, báj és kellem,
a tikkasztó meleget, a hűs szellőt,
s fűből kémlelni a csillagos eget.
Olyan szép ez, hogy tán sikkantottam is,
szívem vadul kalimpált, osont a gyönyör,
rám kacsintott s igézett a nyár szirma,
ez a boldogság minden fájót elsöpört.
4 hozzászólás
Szerintem szép költői képeket használ. Gyengédségét és egyfajta harmóniát sugallnak. Ugyanakor van benne mozgalmasság, változás is. Mindent egybevetve nekem tetszik.
Kedves Madár!
Nagyon szeretem a természetet, a harmóniát. Minden évszaknak, minden tájnak megvan a maga szépsége…
Ennek nagyon örülök 🙂
Köszönöm!
Szeretettel: Zsuzsa
Kedves Suzanne!
Megint egy csodaszép írás!
Beleélésed a természet szépségébe,nagyon tetszett!
Lehetne idézni az egészet!
"Szeretem az üde, fakadó forrást,
sarjadó fűszálat, bimbót bontó barkát"
Szeretettel gratulálok:sailor
S
Kedves sailor!
Köszönöm szépen hogy most is időztél nálam, idéztél is versemből, a kedves szavaid.
A természet szépségeiről annyi mindent lehet írni…
Ennek nagyon örülök 🙂
Köszönöm!
Szeretettel: Zsuzsa