fáj a csend,
csonthártyámig ér.
Hangtalan kalapáccsal kopogtat –
tavaszt remél,
de tél nyit ajtót neki
és nem köszön,
mert
épp
fagyos leheletét sikítja sejtjeimbe,
miközben
csak az idő percegését hallani,
ahogy
homokórámban
lassan
leperegnek
a
szemek.
16 hozzászólás
Hát… ez most nem melengetett meg, kedves Kankalin. Nagyon szép, de lagalább annyira fájó.
Laca ⚘
Szia Laca! 🙂
A csendnek sokféle arca létezik, most ezt kínálta.
Talán a fájdalomban is van szépség, de majd szétnézek, hátha megmutatja pozitívabb ábrázatát is.
Köszönöm, hogy velem tartottál. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia!
Mindig elgondolkodom, honnan, honnan ez a sok szép gondolat? Én is elmélkedem 🙂 Az idó múlása, a homokszemek pergése, a tavasz remélése…csoda klassz ez az elmélkedésed. üdv hundido
Szia hundido! 🙂
Most ez a téma kapott el, foglalkoztatnak a csendek. Szerintem lesz még ilyen versem, csak meg kell találnom a pillanatot, amikor szavakba tudom önteni az érzéseket.
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm szépen, hogy velem elmélkedtél! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Elgondolkodtató, gyönyörű versedet szeretettel,
elismeréssel olvastam.
Gratulálok.
További szép alkotói napokat kívánok!:
Zsuzsa
Szia Zsuzsa! 🙂
Örülök, hogy tetszett a versem.
Köszönöm szépen kedves szavaidat.
Én is minden jót kívánok neked. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Nagyon szép, még az alakja is idő-szerű! 🙂
Kedves Feri,
örülök, hogy tetszik.
Azt hsizem, ez a vers időszerűbb, mint amikor megírtam. Ma különösen az.
Az alakja véletlenül lett ilyen, úgy látszik, a fejem ráállt a homokórára. 🙂
Köszönöm szépen, hogy foglalkoztál vele! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
“tavaszt remél,
de tél nyit ajtót neki”
A lélek érzése független az időjárástól. Megújulást várunk, de a tél meggátolja a friss hajtás megszületését. Az idő meg “kegyetlenül” halad, minden perccel kevesebb az élet.
Nekem ezek jutottak eszembe rendhagyó verssoraid olvasása közben.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita,
hasonló gondolatok jártak a fejemben. A megújuláshoz nem elég a tavasz, mi is kellünk hozzá, az idő pedig egyre fogy.
Sok hangulatversem van, melyeket pillanatnyi érzések ihlettek. Gyakran tűnődöm az élet nagy dolgairól. 🙂
Köszönöm szépen, hogy velem tartottál! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
A képpel és a hanganyaggal együtt még letargikusabb, drámaibb, szomorúbb lett. Különben fantasztikus így a három együtt. Bár én is próbálkoztam képet feltölteni, de nekem nem sikerült, zenét is csak az üzenetek oldalra tudok.
Szeretettel gratulálok!
Az életben nem csak jó dolgok vannak, időnként elfog bennünket a szomorúság, amelynek lehet konkrét oka, de előfordul, hogy az ember nem érti, hogy miért olyan letargikus.
Bízom abban, hogy borúra, jön derű.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita,
nálam a versek, de a prózák sem léteznek zenei aláfestés és egyéb illusztrációk nélkül. Mindig megkeresem visszhangjukat, úgy nevezem ezt, hogy a művészetek ölelkezése. Engem megnyugtat, amikor keresgélek, sok érdekes dolgot fedezek fel, és nem tudok írni, ha nem szól közben valemilyen zene. Olyan, amelyik felerősíti a kfejezésre szánt érzéseket.
Kellenek az ilyen versek, nálam hatásosak, mert amint kiírom magamból, meg is szűnik a nyomás. Beleteszem a sorokba és a sorok közé.
Örülök, hogy összhatásában is tetszik, amit itt találtál.
Köszönöm szépen, hogy foglalkoztál vele! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Csodaszépen kimutattad milyen érzések kerítenek
hatalmukba mikor tavaszt reméltünk de tél nyit ajtót!
Mikor azt gondoljuk,
hogy elég voltt már a ´télböl´,a sok bizonytalanságból
a rettegésböl;
megnyugtató percek helyett csak nönek a kételyek.
Különösen tud fájni a csend;ha sejtéseket rejt magában!
Az a csend,mikor minden a helyén,megnyugtat,megerösít,
kedvet ad,de mikor csak elnyomja a külsö behatásokat,
mert szinte kibirhatatlanok,kényelmetlen lesz!
ilyenkor:
?csak az idő percegését hallani,
ahogy
homokórámban
lassan
leperegnek
a
szemek?
Gratulálok csodaszépen kifejezett gondolataidra,hogy milyen az mikor fáj a csend.
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kedves sailor,
a “csend” az egyik olyan fogalom, melynek sokféle változata ismert. Több versemben is próbáltam megközelíteni, amikor elkaptam egy hangulatot. Néha jólesik, máskor idegölő tud lenni. Egyszer kevés, máskor elég belőle.
Örülök, hogy tetszett ez a versem.
Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem a gondolataidat! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Gyönyörű ez a hangulatversed…lélekszilánkos, komor, fájdalmasan szépséges…és nagyon emberi.:)
Az a létezés amelyben nincsen lelki és testi fájdalom csak üres vegetálás.
Kellenek a mélypontok másként a magasságok sem élvezhetőek.
A fájdalom mindig jelzés ha figyelünk rá felemelkedünk ha elnyomjuk lejjebb csúszunk.
Nemesít, formálja a személyiségünket- emberré tesz.
Egy kanadai pszichológus Paul Bloom több könyvébe is megpróbálta bebizonyítani,hogy negatív érzéseket érezni szükségtelen,szerinte az empátia helyett elég ha tudatosak,távolságtartóak és könyörületesek vagyunk egymáshoz, a fájdalom pedig szükségtelen rossz:”nem az érzékszerveinkkel tapasztalt világ számít. Az élvezet sokkal inkább abból származik, mit gondolunk a dolog mibenlétéről.”
Szeretem a könyveit:) bár mindenről az ellenkezőjét vallom.Nem akarok érzéketlen robotlétet.
A versedben a csend “fáj” vigasztaló,hogy mulandó.
A gondolataid, érzéseid felszabadulnak ahogy leperegtek a homokszemek a homokórában.
Lenyűgöztél mint mindig!!!
Köszönöm az “érzést” amit ébresztett.
Szeretettel:
M.
Kedves Napfény,
sok gondolat született benned ezt a kis versemet olvasva.
Sajnos kevés időm van, amikor akad néhány percem, akkor írok egy gyors szabadverset, hogy ne érezzem annyira az írás hiányát.
Olykor felemelő, ha a csend átkarol, mint például az Intim című versemben, máskor fáj. Attól függ, mivel töltjük a csend perceit, és milyen történések előzik meg.
Az írás kiváló “gyógyszer”, mint ahogy a csend is lehet az.
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm szépen, hogy velem tartottál! 🙂
Szeretettel: Kankalin