Repedezik a fal

Repedezik a fal, már sokan érzik,
Mária szobra könnyezik, és több helyen vérzik,
Falak omlanak, tűnnek el nyomtalan,
Fák maradnak siváran szürkén és lombtalan.
Hogy néznek magukba azok, akik tették,
És hogy vinnék el szárazon elődeik tettét.
Kik félnek, azok most remegnek,
Kik szólnak, azok most hebegnek.
Letisztul a szín, az ördög álarc lehull,
Az angyalok követe a meglepetésen túl,
Nézi azt amit látott már születése előtt,
Vele az igazság újra leköltözött,
Takargathatja néhány tudós pap,
De a világ mára már túl nagy lármát csap.
Sokáig rejtették születések körét,
Lehúzták rólunk angyalarcunk bőrét,
Azt hittük idáig, hogy egyszer él az ember,
Múlt bűnöket törölt, ki szembe nézni nem mert.
Meggyónhattál annak, ki fikarcnyival sem több,
Ki Isten szolgájának mondta magát fennkölt,
Ráébredsz most arra, mit pár ezer év művelt
Egy pillanat alatt, más irányba ívelt.
Nem hagyjuk vezetni tévútra magunkat,
Kérjük az igazunk és kérjük a jussunkat.
Ismerd fel magadban, ébredj most tudtára
Minden tettednek, túl nagy itt az ára,
De az olyan tett, mely sok szívet melenget,
Megőrzi értékét a legfelsőbb tekintet.
Odaát mindent kristálytisztán tudunk,
De nézd a tudással a Földön semmire nem jutunk,
Ha néhány igaz foszlány kezeinkbe kerül,
Vizsgálgatjuk voltát, takargatjuk belül,
Takargatjuk, hogy mások meg ne tudják,
Mert mi lesz, ha szerteszét szajkózzák.
Megremeg a világ, nem lesz kit vezetni,
Végül még a papnak kell majd vezekelni.
Mert bűnös és jót tévő egy tőről fakad,
Nézz egy másik szembe, megláthatod magad.
Igaz dolgokat elrejthetnek tekercseknek mélyén,
De lássunk túl már az emberség sötétén.
Szeretetünk terüljön szét a Földön rögtön,
Legyen az emberbőr a világon a legszentebb öltöny.