Hallottad csendbe burkolózó őseid hívó szavát?
mégis nehéz szívvel hagytad el az otthonod.
Kitartóan ellenezted a testi, lelki gyógyítást.
Visszanézve? Csakis félelemből voltál konok.
Számodra a létezés már semmit sem adott?
Senki nem volt a világon, ki enyhítse bánatod?
Nem találtad már a családban az örömöd?
Napjaidba az üresség végérvényesen beköltözött.
Állunk hangtalan a kitárt sírgödör pereménél,
nem feledjük, megőrizzük tekinteted emlékét.
Szerény urnád régi, mállott koporsóra kerül,
a közös múltból pár pillanat szilárdan rögzül, belül.
Elhelyezzük az emlékezés hófehér virágait,
imáink, mint lelked természete volt, oly szelíd.
Kongó lélekharang, földrögök hullnak a sírba,
elönt a gyász, a zúgó szívdobbanás hangja néma.
Nem ezt az életet vártad, de ez jutott, a Teremtőhöz megtérsz,
búcsút intünk, fohászunk égbe száll, örökkévaló üdvösségedért.
4 hozzászólás
“Nem ezt az életet vártad, de ez jutott, a Teremtőhöz megtérsz,”
Bizony, visszatekintve a kezdetekre, nem azt vártuk, amivel bevégezzük. Talán jó is az, hogy nem tudjuk előre, hogy alakul az életünk.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita, köszönöm hozzászólásod, teljesen igazad van. Jobb, ha nem tudjuk hogy alakul, legalább meglepetés és lehet bizakodni. Üdv. Szilvi
Kedves Angyalka!
Fájóan csengenek a sorok
A legjobbakat!
Üdv:sailor
Szép napot!
Köszönöm, hogy nálam jártál. A fájó dolgok sajnos nehezen enyhülnek… Üdv. Szilvi