Sántha Károly: Itthon vagyok / Ich bin daheim

Itthon vagyok

Itthon vagyok, haza jöttem,
Üdvözöllek szülőföldem;
Mely után e szív sóvárgott,
Láthatom már rónaságod,
Szent szabadság képe te.

Tündérhonba visz bár utunk,
De a honnan kiindultunk,
Oda vágyik, visszavágyik,
A bölcsőtül a halálig
Árva szívünk untalan!

Itthon vagyok, itthon újra,
S a föld minden koszorúja
Nem oly kedves, nem oly drága,
Mint egyetlen szál virága
Te földednek, én hazám!

Itt bimbózott gyermekségem,
Álmaimnak szép kertjében;
Szivem földjét itt ápolta.
Imádsággal itt áldotta
Az én édes jó anyám.

Ő már nyugszik, szive nem ver,
Mely tele volt szeretettel;
Mégis, mégis — érzem, áldom —
Most is ő az, ki pályámon
Hűn kisér, áld és szeret.

Pihenj békén, drága lélek,
Nékem szent e föld, mig élek;
Mert itt porlad a te hamvad,
Itt hull rá a legszebb harmat,
Hálám könnye, jó anyám.

Sántha Károly 1840 – 1928

Ich bin daheim.

Ich bin daheim am Geburtsort,
ich grüsse dich mit Dialektwort;
wonach sich mein Herz so sehnte,
dein Ebene so begehrte:
Das Bild der heiligen Freiheit.

Wohl die Reise ins Feenland führt,
von wo wir weg sind hat uns berührt
sehnt sich zurück, ins Verderben,
von der Geburt bis zum Sterben,
unser Waisenherz ohne Ende!

Ich bin daheim, wieder daheim
und alle Kränze insgeheim
nicht so nett sind und nicht so lieb
wie ich hier alle Blumen lieb,
in der Erde, in meinem Land!

Hier blühte meine Kindheit auf,
im schönen Garten hoch hinauf;
das Land meines Herzens gepflegt.
Segnete mich mit ihr Gebet,
meine leibliche Mutter.

Sie ruht sich schon ihr Herz, schlägt nicht
voll mit Liebe und Zuversicht,
dennoch fühle – und segne Sie –
mit ihr war wie eine Poesie,
sie hilft, segnet und liebt mich treu.

Ruh’ in Frieden, liebe Seele,
das Land ist heilig, bis ich lebe;
weil deine Asche hier wird zum Staub,
hier fällt der schönste Tau darauf,
meine Dankbarkeitsträne, Mutter.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni