A magyarság emlékezetének nyomait követve sok ismert, és még több vad ösvény vezet a múltunkba. Nehéz megközelíteni az egyes eseményeit, adatok ág-bogán át, elnyűtt és elnyúlt fogalmakkal ügyeskedve, valamely tudományág lencséjén keresztül. Hosszú folyamat míg a nagyítóval megfigyelt egyes jelenetek kerek és egész kor- vagy körképpé állnak össze. És nem kevés szándék kell ahhoz, hogy őseink mindennapjait, küzdelmeit és értékrendjét megértsük és átérezzük.
Ez a feladat, a múlt átérzése és értékelése, egyaránt állami, egyéni és nemzeti feladat. Az állam azonban folyamatosan átalakuló, és a tett színpadára elégtelenül fordítja le a nemzeti örökség és az értékek nyelvezetét. Fő érdeme lehet ezen értékek felismerése, a hagyományok tiszteletben tartása, a tudományos vizsgálatoknak megfelelő kezelése. Nagy hibája azonban, és visszatetszést keltő, az aktuálpolitikai érdekek önös igényére kialakított torzított értelmezések. Az egyén pedig nem jár nagyítóval, és figyelme nem a múltban pásztáz. Mégis aktív kapcsolatban van vele, és a ma, a jelen értékei és kérdései vonatkozásában, az átélt kihívásokban rendszerint kapcsolatba kerül a múlttal, mindenki múltjával, mások régvolt cselekedeteivel, példamutatásával, kitartásával, válaszaival. Mi több saját belső értékeit a múlt viharaiban láthatja felnagyítva energiaként kifejezésre jutva, és kipróbálva a visszás helyzetekben, ráismerve olyankor magukra az utcákon és tereken zajló eseményekben, amikor az emberek érzései közös tettekké válnak. És a múlt vonatkozásában a nemzeti feladat, hogy a közös értékeket (akár emlékek formájában) életben tartsa, tartalmazza, átörökítse, őrizze és védje, és ellenkezzen, ha kell.
Hogyha a magyarság emlékezetének összképét keressük, a fejekben lerakódott történelmi zivatarok hordalékát, a múltunk ízvilágát, ne higgyük, hogy tiszta, rendezett képet kapunk. A sokféle ösvény és megközelítés mögött van egy közös háttér, mint egy elvadult táj, amiről nem készülnek térképek. Egy távoli, elvadult erdő, alatta ezerszínű, vaskos avarszőnyeg. Az események folytonosan peregnek rá, mint az őszi levelek. Ez az óriási avartömb a magyarok története, benne van a magyarok identitása, mindaz, ami összeérett benne. És ha jól figyelünk, innen is érezzük ezerszáztizenhárom éves kipárolgását, érett zamatát, életízét.
Ennek az avartömbnek az egyik rétege az 56-os forradalom, és a hozzákapcsolódó történések. Egy mintázat a mintázatban. Kerek, külön történet, és kihagyhatatlan a magyarság nagy mozaiktablójából, egy közösség identitásának megértéséhez.
Azért indítottam így, mert 56 fogalom, ami érzelmek koktélját kell, hogy felkavarja az emberben, ám olyan fogalom, amely belülről tele van történetekkel. 56 benyomások összessége, mindenkinek másképp egy kicsit. Másrészt piros betűs nap a naptárunkban. Közös emléke és hite egy nagy tettnek. Minekünk emellett műemlék, amit körüljárunk, fejet hajtunk, de már csak kívülről érintjük, mert ami volt megkeményedett, már lezárult.
Képlékeny és megcsipkedett fogalom, amit az első pillanattól átírtak és félremagyaráztak, bő harminc évig maszkot húztak rá, tudományágakra osztottak, napokra, számokra és nevekre szedtek szét, és politikai incidensek ürügyén forgatták ki a jelentéséből pillanatnyi érdekek szerint.
56-nak hatalmas szakirodalma és adattára van. Rengeteg belső kérdéssel találkoznak, akik a fogalom mögötti jelentéstartalmakat kutatják. Tudományágak sora veszi nagyító alá témaköreit és alegységeit. Az igazság feltérképezése valódi tudományos feladat, csak pontos és kidolgozott munkákkal érthetjük meg mit takar 56 magában. Hiszen események és reakciók óriási olvasztótégelye. Vigyázni kell azonban, hogy részleteit távlatokban is szemügyre vegyük, feltárt és kibontott részeit visszahelyezzük az egészbe, amely csak minden elemével együtt reprezentálja magát.
13 hozzászólás
Folytathatnád…
Túl általános, amit írsz. Nem foglalsz állást, pedig egy cikknél éppen ez a lényeg
Leginkább ezt az egységes "a magyarság emlékezete"-mítoszt kéne lerombolni. Ilyen nincs. Volt, akit a tüntető tömegből lőttek le, mert nem tudott hazajutni; volt akinek a férjét lógatták lámpavasra, mert rossz időben viselt rossz egyenruhát; volt, aki személyes ellenfeleit lövette le. Mások passzívan álltak ellent, megint mások rosszalták, megint mások pedig mártírhalált haltak. 56 nem épül egyszerű sémára, amit meg lehet egy iskolában tanítani, hogy "milyen hősi forradalom volt".
Kedves Colhicum "I do", épp azt teszem, amikor fentebb írok. Tudod nem hiszek benne, hogy az emberek kinyitják a témával foglalkozó könyveket. Lévén több száz belőlük. De beszéljünk csak néhány összefoglaló és speciális műről, én is csak egy tucatot ha elolvastam. És kedves Arthus Ben Joyce: hidd el sokféle mítoszt ismerek, vannak családi, néphez és kultúrához kötődő mítoszok is. Én mégis azt gondolom, nem az a te gondod az írásommal, hogy ezt az eseményt-és igaz-részben mitizálom, hanem, hogy nem hiszed közösen is tartalmazhatjuk ennek hordalékát, vagyis jelenben létező valóságát. Vagy nem hiszed, ma még születnek mítoszok? Másrészt nem állítottam, hogy mindaz az egyéni erőfeszítés és tragédia feloldódhatna egy szemléletben, ami 56-ot emlékműnek nézi a hősiesség emelvényén. A tisztelet az akkori nép belső dinamizmusát illeti, nem pedig a megmerevedett emlékképét.
A bevezető után a cikket is közre fogom adni, remélem elolvassátok.
Ábel
"Én mégis azt gondolom, nem az a te gondod az írásommal, hogy ezt az eseményt-és igaz-részben mitizálom, hanem, hogy nem hiszed közösen is tartalmazhatjuk ennek hordalékát, vagyis jelenben létező valóságát."
Nem-nem. Nekem az a bajom, hogy én, csekély értelmű medvebocs, nem tudom értelmezni, amit ide most beidéztem. De az eredeti problémára visszakanyarodva: úgy kezded, hogy "a magyarok emlékezete", mintha ez egy egységes valami lenne.
Léteznek, születnek mítoszok manapság, bőségesen. Gondolok itt pl. A Gyűrűk Urára, a Che Guevara-mítoszra, a tengernyi összeesküvés-elméletre, a Narnia-történetekre, a képregény-világokra, az Amerikai Álomra, New Age-eszmékre, estébé, estébé. Ezek közül vannak, melyeket érdemes megtartani, vannak, amelyeket meg le kell rombolni.
"A tisztelet az akkori nép belső dinamizmusát illeti, nem pedig a megmerevedett emlékképét."
Bocs, de a belső dinamizmusról csak annyit, hogy nagyon dinamikusan lőttek fejbe embereket is, és Millgram kísérletei óta tudjuk, hogy nem kell rossz embernek lenni, hogy meggyilkoljunk vagy, ami még rosszabb, megkínozzunk valakit. A parancsnak nagy hatalma van.
56-nak Sztálin 53-as halála után, 56 februárjában Hruscsov beszéde után, Poznan és Gomulka után szinte törvényszerűen kellett volna jönnie úgyis. Lehet, hogy nem mi kezdtük volna. Forradalmi hullámban "jókor" voltunk "jó helyen" (ugye, szuezi válság, tenkjú amerikánszi).
"nem hiszed közösen is tartalmazhatjuk ennek hordalékát, vagyis jelenben létező valóságát"
Ááááh, csak nem azt akarod mondani, hogy 1956-nak valami olyan következménye volt, ami a mai napig kihat ránk? Pray, tell, mi az?
Oké, rendben. Sok minden eszembe jut mindarra amit írsz. Próbálkozzunk meg a megvitatásával, legfeljebb eltart egy darabig. Állok elébe. A lényegnél maradva. 56 ma is hat. Eszembe jut a francia forradalom. Ami jelentőségében akkora volt, hogy egyszer és mindenkorra újraértelmezte a társas együttélés szabályait. Az azóta létrejött, jól-rosszul működő demokráciak mind innen hajtottak ki. Amibe mi beleszületünk, és természetes, hogy rendelkezünk a jogainkkal. Az értékrend ami számít. Az akkori párizsiaknak, az 56-os pestieknek és nekünk is van értékrendünk. Valami ami kell az önmeghatározáshoz. A francia forradalom értékei többek között az emberi jogok és kötelezettségek, a nemzetben gondolkodás, nemzeti testben, népképviselet stb. De szörnyű dolgokat is hagyott ránk, terror és tömegmészárlás. Ha 56ra gondolsz ott is sok érték van jelen, hasonló és sajátos elemekkel. Kinyilvánított szabadságvágy, emberi jogok tisztelete, képviselete, sínre tett valóság stb. Ezeket az értékeket ma is tartalmazzuk. Csak most nem kell harcolni érte. Persze mondhatnád, hogy dehogynem, mert épp eléggé megnyirbáltak a jogaink. Igen, csak más értelemben.
A revolutio szó régi jelentése: égitestek szabályos körforgása, egy ciklikus folyamat. Ma már ennél sokkal többet jelent. De nekem ebbő az tűnik fel, hogy belső (ország) történetünk újra eljuthat oda, hogy választ kell adnia ilyen nagyságrendű kihívásokra. A múlt is lehet jelen, ilyen értelemben.
A rádiónál, amikor megkezdődött harc, az ávósok lőttek a fegyvertelen diákokra. A Kossuth téren is belesoroztak a tömegbe. A parancs a karhatalmi szerveknél nyilvánvaló. Míg a munkásoknak és diákoknak nem parancsolt senki, hogy menjenek az utcára, gyújtsanak ki tankokat.
Hogy érted ezt a "jókor voltunk jó helyen" kifejezést. Elmagyaráznád?
Én is látok törvényszerűséget az eseményekben. De én fontosnak tartom, hogy itt, a magyaroknál érett meg így a helyzet, hogy ezek az események megtörténtek
bocs a nyakatekert mondatért, remélem ez érthetőbb.
"Az értékrend ami számít. Az akkori párizsiaknak, az 56-os pestieknek és nekünk is van értékrendünk. Valami ami kell az önmeghatározáshoz. A francia forradalom értékei többek között az emberi jogok és kötelezettségek, a nemzetben gondolkodás, nemzeti testben, népképviselet stb."
"Hogy érted ezt a "jókor voltunk jó helyen" kifejezést. Elmagyaráznád?"
Nos, '56-nak a francia polgári forradalommal való párhuzamba állítása igencsak meredek. Amennyire én látom, teljesen más politikai és társadalmi-gazdasági viszonyrendszerek uralkodtak a két országban a forradalmak kitörésekor. (Kérlek, ha ellenkező adataid vannak, akkor oszd meg velem, én a saját tananyagi emlékeimből dolgozom kb)
Magyarországon hiányzott a feltörekvő, polgárosodó középosztály vagy az az erős gazdasági válsághelyzet, ami a FPF-at jellemezte. Helyette egy politikai hatalmuktól megfosztott lakosság és egy lassan, süllyedő gazdaság volt itt '56 fele. A hiperinfláció már az 1940-es években lezajlott, talán csak a "hiánygazdaság" lehetett gazdasági tényező.
'56-ot inkább látom ideológiai és az ebből fakadó szabadságjogi korlátok érezhető lazulásának eredményeképp, ahogy Sztálin halálát, Gomulkát és a többieket leírtam már előbb.
A jókor voltunk jó helyen nálam annyit tesz, hogy egy felpuhulási időszakban tudtunk meglovagolni egy forradalmi hullámot, valahogy hasonlóképp, mint 1848-ban a márciusi forradalmi hullámmal.
"Ami jelentőségében akkora volt, hogy egyszer és mindenkorra újraértelmezte a társas együttélés szabályait. Az azóta létrejött, jól-rosszul működő demokráciak mind innen hajtottak ki."
Evvel vitába szállnék. Magna Charta, angol polgári forradalom még tán nagyobb horderejű, mint a többi forradalom. Esetleg az USA polghábját is érdemes lehet mérföldkőnek tekinteni, ami ráadásul kortárs "forradalom" is volt, és ugyanaz a felvilágosodó ideológia vezérelte.
A revolutio szónak geometriai/csillagászati értelme nem ad hozzá sokat a vitához, mert az 1400as években már elnyeri a "nagy változás" értelmét, és az 1600-as években már kifejezetten politikai jelentése van, tehát a fr. forradalomhoz, ötvenhathoz csak közvetetten köthető.
"A rádiónál, amikor megkezdődött harc, az ávósok lőttek a fegyvertelen diákokra. A Kossuth téren is belesoroztak a tömegbe. A parancs a karhatalmi szerveknél nyilvánvaló. Míg a munkásoknak és diákoknak nem parancsolt senki, hogy menjenek az utcára, gyújtsanak ki tankokat."
Ennek nincsen túl sok szerepe a kérdésben.
Visszatérve az értékrendek kérdéséhez: az értékrendeket csak az ideológiai felépítményben látom fontosságát, összetartozást-mítoszt, közösségérzetet teremtve (mítosz szót természetesen itt nem lenézőleg, hanem megnemesítően értem). Azonbam ami összecsapott '56-kor az nem csak a szabadságvágy és az elnyomás pszichológiai kettőse, hanem a kétfajta berendezkedésből: a tőkés gazdaságból, vagy 'szabad verseny'-ből és az államilag meghatározott, központilag tervesített gazdaság modelljéból fakad. Ez persze hangozhat vulgármarxistának is akár, de azért lássuk be, hogy amíg relatív jólét van, van mit enni, addig az emberek nem fognak lázongani, hogy elveszik a szabadságjogainkat (ezért mosolyognak az USÁ-ban kicsit szélesebb mosollyal a terroristahajkurászás idején, sőt!). Mo.-n nem volt az a mindent elsöprő éhinség, mint a 19. sz. végén Fro.ban.
Az értékek vizsgálata helyett a mögöttük meghúzódó, elemi szükségletek és gazdasági alapvetések vizsgálata valamint a külpolitikai hatások szemmel tartása mutathat utat, ha meg akarjuk érteni '56-ot, nem szabad a "segítség-elnyomnak!-maga-is-látta-hogy-elnyomtak?" egyszerű magyarázatát elfogadni.
"De nekem ebbő az tűnik fel, hogy belső (ország) történetünk újra eljuthat oda, hogy választ kell adnia ilyen nagyságrendű kihívásokra. A múlt is lehet jelen, ilyen értelemben."
Ajjajj, hogy érted pontosan azt, hogy "választ kell adnia" az "ilyen jellegű kihívásokra"? Bármilyen kísérlet, mely arra irányul, hogy a jelenlegi helyzetet az ötven-egynehány évvel ezelőttivel összemossa, az teljesen alaptalan. Egyedül az évforduló miatt kínálhat könnyű összehasonlítási alapot, de be kell látni, hogy sem a politikai, sem a külhoni körülmények nem adnak rá okot. Ami jelenleg történik, az egy kétségkívül előre föl nem mért, és teljesen elhibázott kísérlet arra, hogy Mo-ból kineveljék a beléivódott szocialista "értékrendet". Elhibázottnak meg azért elhibázott, mert nagyon rövid idő alatt akar nagyon nagy változást elérni. Ezt a felvilágosult abszolutizmust semmiképpen sem lehet összekeverni az ötvenes évek diktatúrájával.
Remélem, kellően reflektáltam írásodra, és elég anyagot adtam magam is ahhoz, hogy tovább lehessen gondolkodni az akkori magyar helyzeten. Várom válaszod.
Szervusz A.B.J.!
Kicsit megkésve, de el nem felejtve, szeretnék válaszolni neked.
Menjünk sorba. Tényleg kíváncsi vagyok hova lyukadunk ki. Ha már rést akarunk ütni az minket elválasztó érvegyüttesből álló falon.
Ami a francia és magyar helyzet párhuzamba állítását illeti. Valóban más a motivációs összegképlet. Az ám, csakhogy én eredetileg arra reflektáltam, hogy miképpen képes egy régmúlt esemény-együttes máig kiható befolyást gyakorolni a világra. Eseményegyüttes volt, még ha végül a Francia Forraalom nagy transzparense alatt fut is mindez egy blokkban. Nézd, ahogy látod igaz, Franciaországban a differenciált társadalom, és részeinek viszonyrendszerét belülről égető feszültségek vezettek a robbanáshoz. Magyarországon az uniformizált társadalom és a felülről megszabott ideológiai megkérdőjelezhetetlenség vezetett a robbanáshoz. Valóban merőben más. Ami a gazdaságot illeti, forradalmakat, töréseket jellemzően meghatározó dolog a gazdasági elégtelenség. És ez egy nagyon finom és személytelenített meghatározás. Mert az éhezés és létbizonytalanság az emberek mindennapjaiban jelennek meg, egy ellehetetlenített ember még a másnapot is egy keresztül szakítandó közfalon át látja. Sokféleképpen lehet elemezni ezt a dolgot. Én a magam szakállára annyiban hagynám, hogy mindkét esetben egy-egy kiszipolyozott gazdaságról van szó. Annyit még hozzá, hogy az adott századukban egyik állam sem nyert háborút, mégis állandó volt a fellendülési, feltörési vágy. Ha van kedved tovább gondolhatjuk a gazdasági részt is. Döntő, de nem a végső érvnek tartom.
Ideológiai szempontból. Francia forradalom esetében ugye társadalmi visszásságok és a felvilágosodás addig kibontakozott gondolatmenetei voltak jelen. Magyarországon ugyanezek úgy voltak jelen, hogy elsősorban a totális állam hazugságainak bilincseit, ujjszorítotit kellett széttörni. Vagyis nem volt politikai párbeszéd, de még civil párbeszéd is csak mérsékelten. Csak tapogatózva, rendkívüli óvatossággal kezdhették meg azokat a lépéseket, ami koncepciókon, mérlegelésen és a lehetőségek számbavételén alapult volna, más viszonyok között. Mi volt: egy ellenfél a nem kérdező és megkérdőjelezhetetlen állam. Azon túl a szabadság, hagy fogalmazzak így, elvont képzete, kitöltetlen és tág víziója. De ott volt az emberekben, összevontan, mindaz amit erről felhalmoztak. És igen ez egy politikai örökség. Képesség és akarat egy józan, működő, rendszerszemléletű és toleráns (stb) állam kivitelezésére. Amint azt a magyar, a forradalom első napjainak viharából felálló, társadalma bemutatta. Vagyis a differenciált, gyors fejlődésű, jövőképpel rendelkező, átértékelésre képesnek bizonyuló magyar civil- és politikai szféra feléledéséről beszélek. Vajon milyen hagyományaik voltak, milyen értékrendjük? Ki tudja. Valószínűleg valamilyen szedett-vetett dologról van szó, aminek morzsái el vannak szórva az egyes fejekben, és amikor együtt hallatják a hangjukat, igyekeznek kiválogatni ezekből a legéletképesebbeket, legsürgetőbbeket, legmegfontoltabbakat.
A további fellelhető lehetőségekkel kapcsolatban is igazat adok neked. Valóban sokféle eseménnyel és forradalommal lehet és érdemes is feltárni a párhuzamos, de a széttartó kapcsolatokat is. A Magna Charta sarokba szorított királyát azonban nem tartom jó példának, még ha politikai előremutatásában tényleg óriási jelentősége volt is. Az amerika függetlenségi háború annál jobb, mert még jópár szempontból közelebb áll a magyar ügyhöz, mint a francia. Gondolok itt a nagy birodalom ellen fellázadt, lealacsonyított, ám önálló emberekre. A tulajdonképpeni közvetlen ideológiai felépítmény hiányára, vagyis alpokból építkeztek. És lehetne még hozni a kubai vagy francia forradalmak példáját a 1900as évek elejéről. Biztos vagyok benne, hogy sok érdemes párhuzamot fedeznénk fel. Mind mind valamilyen kényszerpályáról való letérést jelent. És bocs, de itt vissza kell vágnom a revolutio szóval, mert igazság szerint ez a szó még akkor is rettegésben fogja tartani a jövő autokratáit amikor már minden vitát lefolytattak ezzel kapcsolatban. És hogy miért, mert újra és újra vissza fog térni az emberek harcias igénye a közállapotok rendezésére. Míg a szó egyre több jelentéstartalommal fog bővülni. De igaz jeln témánkhoz csak közvetetten köthető.
Emlékszel azt írod, hogy nincs sok szerepe az ávósokról írt közbevetésemnek. Az pedig válasz volt, az általad emlegetett Millgram kísérletekre. Arról továbbra is ennyit.
Nézd, én értékekre hivatkozom főképpen, és egyének egységesen kiálló ellen-reakcióira. Te elemi szükségletekre, gazdasági alapvetésekre és külkapcsolati hatásokra hivatkozol. Nem hiszem, hogy olyan nagy lenne köztünk a szakadék. Ahogy végigtekintek ezen az egyszerűsített felsoroláson, úgy látom mind részt vett hatóerőként a végkifejletben. Nem tudom te, hogy vagy vele. Másképp súlyozunk az biztos, és ez nem baj. Szívesen folytatom a vitánkat, eddig is jól esett:)
Mai viszonyokra alkalmazott felvilágosult abszolutizmus kifejezésed vicces, és "igaz".
A szocialista értékrend kigyomlálása azonban már megtörtént régebben (értsd ezzel mindenki leszámolt valhogy aki bene élt, nekünk fiataloknak pedig elkészült a tüneti kórkép), de valós, hogy ezekből sok "gaz" újra nőtt. Miért mondom, mert a politikai elit nem emelkedett felül a múlt hibáin, és értékrendje olyan mint a bármikor cserélhető szennyes ágyneműhuzat. Úgy szar ahogy van. Választ kellene adni, de nem lehet megfojtott, megerőszakolt nyelvvel sem hatni rájuk, sem kikezdeni őket. A válasz természetesen nem az ami 46-ban volt. És nem tudom mi az.
Én is meg fgook késni, de vettem. =)
Jól van, "egyezzük ki döntetlenben", ahogy a fekete lovag is tette. Összeegyeztethetőnek tartom a poltikai és morális okokat, noha a súlyozással nem feltétlenül értek egyet, mégis számba lehet venni tényezőként.
A legfőbb dolog temészetesen a megoldás keresése lesz, de azt hiszem, ehhez mi túl kis halak vagyunk, hogy beleszólhassunk. A tömeges ácsorgást meg kissé viccesnek tartom, plusz nem biztos, hogy szeretném, ha nyilvántartásba kerülnék…
Jól van, "egyezzük ki döntetlenben", ahogy a fekete lovag is tette. Összeegyeztethetőnek tartom a poltikai és morális okokat, noha a súlyozással nem feltétlenül értek egyet, mégis számba lehet venni tényezőként.
A legfőbb dolog temészetesen a megoldás keresése lesz, de azt hiszem, ehhez mi túl kis halak vagyunk, hogy beleszólhassunk. A tömeges ácsorgást meg kissé viccesnek tartom, plusz nem biztos, hogy szeretném, ha nyilvántartásba kerülnék…
Moderátor törölje az egyiket…