A Nyíregyházáról Záhony felé tartó személyvonat tele volt a vásárról hazautazó falusiakkal. Egyesek beszélgettek, mások szórakozottan, fáradtan nézték a tájat. Legtöbben szerettek volna hazaérni, hiszen az egésznapos vásári forgatagban elfáradtak, avagy a piactéri kiskocsmában ,,fárasztották" el magukat a sikeres vásár utáni áldomásban. Emberünk is így utazott hazafelé, Demecserbe, amikor jött a kalauz és kérte a jegyeket. Odafordult hozzá is, mert szerette volna kezelni az Ő jegyét is.
– Ejnye, hova is tettem … -lepődött meg emberünk. Kereste azt a fránya jegyet a kabátja zsebében, a nadrágzsebben, de még a zakózsebben is, ám az a kis kartonlapocska csak nem került elő. – Meg kell annak lenni!- mondta a kalauznak – Az asszony még külön fel is hívta rá a figyelmemet, hogy el ne felejtsem megváltani, mert abból, ha elmulasztom, nagy bajom lehet! – morogta huncutul az öreg. Közben az utasok csendesen mosolyogni kezdtek. A kalauz kezdte észrevenni, hogy a kocsiban egyre többen kezdenek rajtuk szórakozni, kuncogni. Fogta magát és mielőtt tovább ment volna, még megjegyezte:
-Na, bátyám, majd később visszajövök! Addigra legyen ám meg a jegye!
És ezzel továbbment. Emberünk megnyugodott. Még amúgy, tessék-lássék módon igazított valamit a ruháján, hiszen Ő vett jegyet és aztán várta, hogy mi lesz. Jött is nem sokára a kalauz, de már nem egyedül, hanem az ellenőrrel!
– Na kérem, – szólt a kalauz – meg lett már végre a jegye?
– Sajnos, nem. Pedig bizony Isten, megvettem én a jegyem, de meg ám! – bizonygatta az emberünk – Nem tudom, mi tévő legyek, mert én igenis megvettem a jegyet! – közben, mivel a szerelvény zsúfolt volt, a peronon álldogáltak, befutott a vonat a demecseri állomásra. A kalauznak és az ellenőrnek le kellett szállni figyelni a le- és felszálló utasokra, Az emberünk kihasználta ezt a pillanatot, gyorsan leugrott a vonatról és nevetve emelte ki a kalapja béléséből a jegyét:
– Itt a jegyem, kalauz úr! – mondta – De az csak Demecserből Nyíregyházára szól és maguk meg azt sem kérdezték, hogy milyen jegyem van, csak azt, hogy meddig utazom!
Közben a forgalmista már lendítette is a magasba a tárcsáját jelezve, hogy a vonat mehet tovább és a kalauznak, meg az ellenőrnek fel kellett ugrania a már induló szerelvényre, hogy le ne maradjanak! Az utasok a kocsiban és az ablakokban szemlélődve jót derültek emberünk ravaszságán!
5 hozzászólás
Szia!
Szerintem, ez inkább próza és nem cikk.
"A köznyelvben esszének nevezzük:
Az elemző vagy értelmező irodalmi fogalmazást.
Az egy témáról szóló irodalmi fogalmazást, amely rendszerint a szerző személyes véleményét tükrözi.
Az olyan filozófiai-szaktudományi értekezést, amely mondanivalóját szépírói eszközökkel fejti ki. Az esszé így az értekező próza c. műfaji kategóriába tartozik."
(Wikipédia)
Üdv.
Ok! Köszi!
Jut eszembe!
Azt elfelejtettem ideírni, hogy a történet tetszik! Azokat az anekdotákat juttatja az eszembe, amiket mindig szívesen olvastam. Akár hosszabb vonatozások alkalmával is.
Üdv.
És ez mitől "esszé?"
szia!
Írásod alapján megállapíthatjuk, hogy az élet diktálja a legbeszédesebb történeteket. Mi pedig lejegyezzük azokat…
üdv
leslie