A kritika kritikája?

Talán egy héttel ezelőtt írtam egy megjegyzést egy alkotótársam verse alá. Előtte a munkáját háromszor-négyszer elolvastam.
Elolvastam alkotói adatlapját is, amiben többek között ezt írja:
„Nagyon kritikusak ne legyetek, de a hibáimat minden esetben írjátok le, azzal is tanulni fogok.”

Előttem már négyen-öten megtisztelték művét megjegyzésekkel. Emlékezetem szerint mind pozitív hangvételű, a vers értékeit elemző, vagy vigasztaló, „léleksimázó” írás volt.

Vettem a bátorságot és leírtam, hogy én nem tartom a munkáját „elég jónak”, és néhány dolgot felsoroltam, ami nem igazán tetszett, amit talán jobban is lehetett volna…

Nem azt írtam, hogy rossz, sem azt, hogy nem jó, legdurvábbnak nevezhető minősítésem az volt, hogy véleményem szerint „nem elég jó”, mellékelve az illő hangnemben megírt indoklást.

Én együgyű lélek azt gondoltam, hogy megfelelően jártam el, az életemből félórát azzal töltöttem, (és most egy újabb órát) hogy az egyik költészetet kedvelő társam írását tanulmányoztam és arról őszinte, de megfelelően „tompított” véleményt írtam.

Nem írtam, hogy híg, nem írtam, hogy közhelyes, nem írtam, hogy szenvelgő, nem írtam, hogy csöpög az önsajnálattól, hogy egyszerűen idegesítő, semmi ilyent nem írtam.

Alkotótársam minden korábbi megjegyzést megköszönt és megtisztelt válasszal.
Nekem nem válaszolt. (Mellesleg nem az egyedüli a lapunkon, aki rangon alulinak érzi, hogy egy megjegyzésre – akár pozitív, akár negatív, – reagáljon.)

Válaszreakciója az volt, hogy a versét azonnal levette az oldalról.
Vagyis annyira volt fogadóképes az általa kért őszinte véleményre, hogy abban a pillanatban, amikor találkozott vele, eltüntette, azzal sem törődve, hogy rajtam kívül még négy-öt másik ember pozitív értékelését is elhajítja.

Röviddel ezelőtt, egy másik alkotótársam verse alatt találtam a szóban forgó szerző következő megjegyzését:
” Szia x!Szeretetteljes invitálásodra mégis visszajöttem, hátha nem köt belém megint valaki.”

Ha én is azt írtam volna: „Ne szomorkodj kedves, talán mégsem csalt meg, talán még visszajön, stb.” akkor most nem én lennék az ügyeletes gonosz.

Csak hát én az olyan elvetemültek közé tartozom, akik nem a sérült lelkek babusgatását tartjuk itt elsőrendű feladatunknak, így nem a mű tartalmához, a magánéleti defekthez szóltam hozzá, hanem a vershez. Mert kizárólag az érdekel… (Azt tartom, hogy a sérült szubjektumok különben sem az irodalom, hanem elsősorban a pszihológia területére tartoznak, amihez pedig végkép nem értek.)
Az irodalom, a költészet szeretete tart itt íróként, olvasóként.

A kritikához sem értek, (az íráshoz is alig) de ha idáig valaki kikérte a véleményem, azt nem szoktam elhallgatni és szeretném, ha ezután is olyan légkör lenne itt az elfogadott, amelyben esetenként, megfelelő módon az is kimondható, ha valami nem tetszik.
Azt gondolom, egymás fejlődését jobban elősegíthetnénk, ha jobbító szándékkal, normális hangon, a megköveztetés veszélye nélkül, rámutathatnánk egymás hibáira, vagy arra, amit annak vélünk.
A tévedés joga a „kritikust” is megilleti, s ha megtisztelik egy tisztázó válasszal, – ami egy ilyen irodalomért rajongó közösségben talán mégsem túlzott elvárás, – akkor, akár azonnal beláthatná esetleges tévedését.
De ehhez válaszra kellene érdemesíteni…

Sajnos nem mentettem el a szóban forgó hozzászólásomat, mert vele, azon kívül, hogy azt a keveset, amit a versről tudok, (vagy tudni vélek) néhány szóval átadjam, más célom nem volt.
Látva, hogy mire mentem vele, a fair play (amit többre tartok száz sikernél, győzelemnél) ezt a gondolatot hozza elő belőlem: Gyökérkém, valamit lehet, hogy mégsem jól csináltál, ha ezt váltották ki a szavaid.

Ennek szellemében:

Kedves „Virágszálam”! Ha Te elő tudod venni a hozzászólásom, és rá tudsz mutatni arra a szövegrészre, ami „belédkötésnek” minősíthető, akkor számíthatsz a nyilvános és őszinte bocsánatkérésemre.

Ellenkező esetben neked nem kell elnézést kérned, amiért semmibe sem vetted, válaszra sem méltattad, illetve kötekedésnek nyilvánítottad a véleményem.
De talán nem ártana elgondolkodnod az alkotói lapodról idézett, kritikát kérő mondatod komolyságán.

Alkotótársad: antonius