Fajtaismertető , tenyésztői szemmel
Standard:
Származási ország: Németország.
Elterjedése: A világ legkedveltebb fajtája, a WUSW (Weltunion der Schaeferhundvereine) a föld öt kontinensén 63 tagországgal és 74 tagszervezettel rendelkezik. Kölyök születések száma: A fajtagazda Németország kb. évi 20 000 kölyköt regisztrál. A 100 000 taggal rendelkező SV 1899-től összesen 2 millió kölyköt törzskönyvezett. Ausztria kb. 1 000-et, mi magyarok kb., kb. 2 300-at a MEOE-nél( származási lapok tet. számaiból következtetve), az Mnjk ennek a töredékét. 2008. március 4-én e-mailben kértem a MEOE regisztrációját (László István), hogy szíveskedjenek közölni az egy évben törzskönyvezett nj. mennyiséget, de szóra sem méltattak, így a hazai számok csak becslésen alapulnak.
Megjelenés, nagyság: Középtermetű, enyhén nyújtott, erős, összességében jól izmolt,száraz, feszes, mozgása ügető. A kanok marmagassága 60-65 cm, súlyuk 30-40 kg, a szukák 55-60 cm magasak és 22-32 kg súlyúak.
Fej: A testnagysággal arányos, nem durva, nem túl finom. A fülek között mérsékelten széles, az orr felé fokozatosan elkeskenyedik. A koponya szélessége kb. megegyezik annak hosszával, kanoknál lehet szélesebb, szukáknál lehet keskenyebb. A homlok enyhén domború, az orrnyereg (stop) nem túlzottan kifejezett. Az arcorri rész (Fang) erőteljes, az ajkak feszesek, szárazak és zártak. Az orrhát párhuzamos a homlok vonalával.
Fogazat: Az ép fogazat 42 fogat jelent (20 felül, 22 alul), elől ollósan záródnak. Az állcsont és az állkapocs jól fejlett.
Fül: Középnagy, alul széles, magasan tűzött, az előreálló fülkagyló fent csúcsban végződik.
Szem: Középnagy, mandula formájú, lehetőség szerint sötét. Élénkséget, értelmet,
magabiztosságot sugároz.
Nyak: Erős, jól izmolt, 45° -os szögben illeszkedik a törzshöz.
Törzs: Hosszúsága a marmagasság 110-117 %-a. A mellkas mély, de nem túl széles. A bordák jól formáltak, nem hordó formájúak és nem laposak. A has mérsékelten felhúzódó.
A hát egyenes és jól izmolt. A mar hosszú és magas,hátrafelé enyhén lejt. Az ágyék széles, jól izmolt. A far hosszú és enyhén lejt.(kb: 23°)
A farok: Dúsan szőrözött, nyugalomban enyhe ívben hordva legalább a csánkig ér.
Elülső végtagok: A lapocka a felkarral 90°-os szöget alkot. Az alkar egyenes, a lábközép elhajlása kb. 20° az alkartól. A könyök zárt, a futócsontok hossza nagyobb a melkasmélységnél.
Hátulsó végtagok: A comb erősen izmolt, a lábszárral 120°-os szöget alkot. A csánk erős, feszes, a hátulsó lábközép erős, a lábszárral együtt biztosítja a tolóerőt a test mozgásához.
Mancs: Kerek, jól zárt. A talppárna kemény. A karom sötét színű és erős.
Szín: Fekete vörösesbarnával, fekete sárgával, szürkével, fekete és az ordas különböző változatai. Az orrtükörnek minden színváltozatban feketének kell lennie.
Szőrzet: Sima, félhosszú. A hosszú szőr – csökkenti a használati értéket – nem kívánatos.
Karakter: A fajtát megillető tartás és nevelés esetén, kiegyensúlyozott, jó idegzetű, magabiztos, megvesztegethetetlen, abszolút semleges (kivéve ingerlési szituációt) és jóindulatú. Rendelkeznie kell bátorsággal, harckészséggel,keménységgel, hogy őrző-, védő-,szolgálati-, és terelőkutyaként megfeleljen.
Alkalmazás: Ideális családi kutya sportos ambíciókkal. Szolgálati-, mentő-, kereső-,őrző-védőképessége a világ elsőszámú munkakutyájává avanzsálja.
Rövid fajtatörténet:
Német juhászkutyáról 1899 szept. 20. óta beszélhetünk, mert Max von Stephanitz Porosz lovas kapitány vezetésével Frankfurtban ekkor határoztak a fajta standardról és a tervszerű tenyésztés irányelveiről. A modern német juhászkutya kialakulásában két típus játszott meghatározó szerepet, a kis testű, álló fülű, színével farkasra emlékeztető Thüringiai-, és a nagyobb testű Würtenbergi juhászkutya.
Tenyésztési cél egy középtermetű, állófülű, mozgékony, jól terhelhető, farkasra hasonlító kutya volt. A múlt század elején az ösztönös agresszió növelését megcélozván, a farkassal való keresztezést is kipróbálták, de a kísérlet, ellenkező eredményt, félénk, vézengyenge egyedeket hozott. Hamar felismerték, hogy a német juhászkutya nem csak terelő munkára alkalmas, így hamarosan rendőrkutyaként, vakvezetőkutyaként, majd az első világháborúban muníciószállításra, szanitéckutyaként sebesültek felkutatására használták. Számtalan sebesült köszönheti az életét egy – egy német juhászkutyának.
A német juhászkutya rendkívüli képességeit az angol nyelvterületen élők is elismerték, de ők makacsul elzászinak nevezték, mert egy ilyen jó kutyát nem voltak hajlandóak németnek betudni. 1916-ban alapították Oldenburgban az első vakvezetőkutya kiképző iskolát, ahol kasztrált szukákat képeztek előszeretettel. Később egyre több egyedet képeztek a süketek, valamint a kerekesszékhez kötött emberek segítésére. Ma a Németországban alkalmazott szolgálati kutyák 80 %-a német juhászkutya. Kedveltségét nem csak az ideális külső adottságainak, szőrzete időjárás-állóságának köszönheti, hanem elsősorban rendkívüli felfogóképességének, tanulékonyságának.
Manapság csupán vadász és szánhúzó tevékenységre nem képeznek ki jelentősszámban n.j. kutyát, minden egyéb területen (Rendőrség, Határőrség, Vámőrség, Hadsereg) bevetésre kerülnek, mint őrző-védő, jelző, nyom-, kábítószer-, robbanóanyag-kereső specialisták. 6 évtizeddel ezelőtt az Alpokban a hegyi mentőkutyák 60 %-a bernáthegyi kutya volt. Most valamiért 90%-ban német juhászkutyák végzik ezt a nehéz és nagyon szép munkát.
________________________________________
Néhány dolog, amit német juhászkutya vásárlása előtt érdemesnek tartok átgondolni
Miért éppen egy német juhászkutya?
Mert gyermekkorod óta te is erről álmodozol?
Mert téged is lenyűgöz a nemes megjelenése, figyelmes, aktív karaktere?
De tudsz-e, tudtok-e vele napi 2-3 órát foglalkozni?
Tudsz-e heti 1 órát az ápolására áldozni?
Tudsz-e 6 hónapig heti 1-2 órát (+ napi 15 percet) a képzésére fordítani?
Az időfaktor után a német juhászkutya tartásának anyagi vonzatát is érdemes átgondolni. Érdemes tudni, hogy a fajtatiszta kutya (természetesen csak törzskönyvvel) vételára csak töredéke annak az összegnek, amit élete során rá kell áldoznunk. A napi állandó kiadáshoz (takarmányozás) hozzá kell számolnunk az évi kiadásokat (nyakörvek, pórázok, labdák, hurkák, oltások, féreghajtások, esetleg biztosítás) és a tervezhető egyszeri kiadásokat. (Cs.d. röntgen, kasztráció) Tudnunk kell, akár több tízezres műtétre is szükségünk lehet.
Helyigény. Meggyőződésem, hogy a német juhászkutyának egy kétszobás lakásban szebb élete van, ha naponta négyszer, ötször kiviszik, s több órát foglalkoznak vele, mintha egy családi ház tágas udvarában élne és nem, vagy keveset foglalkoznak vele. A kennelben tartást is rossznak tartom. Csak akkor és addig legyen bent a kutyánk, amikor és ameddig elkerülhetetlen.
Kan vagy szuka? Ha van már egy kutyád, akkor ahhoz ellenkező neműt tanácsolok, mert problémamentesebb a tartásuk, mint két kannak, vagy két szukának, ugyanis elmaradnak a rangsorkűzdelmek. A szukák többnyire könnyebben kezelhetők, vezethetők, mint a kanok. Természetesen léteznek domináns szukák és kedves, simulékony kanok is. A kölykök karakteréről érdemes kikérni a tenyésztő véleményét.
Kölyköt, vagy idősebb kutyát? Ha ez lesz az első kutyád, akkor mindenképen kölyköt javaslok. (Tenyésztőtől!) Nemes cselekedet az állatotthonból idősebb kutyát kihozni, de kockázatos is. Ezeknek a szerencsétlensorsú állatoknak többnyire ismeretlen az előéletűk. A negatív élethelyzetek, rossz tapasztalatok hatására félénké, agresszívvá válnak, jó esetben híján vannak minden alapvető nevelésnek, szocializációnak. Ha kölyköt választasz egy igényes tenyésztőnél, akkor nagy valószínűséggel olyan kis társat kapsz, aki élete első heteiben csak pozitív élményeket élt meg a felnőttekkel, gyerekekkel, állatokkal való találkozása során. Egy korrekt tenyésztő mindig készséggel válaszolja meg a tartással, neveléssel, etetéssel stb., kapcsolatos kérdéseidet. Egy idősebb német juhászkutya vásárlását izgalmas kihívásnak tartom, de csak kutyás tapasztalatokkal rendelkezőknek ajánlom.
Tenyésztő választás. Azt tanácsolom, hogy keressél fel lehetőség szerint minél több, de legalább 5 -6 tenyésztőt. (Előzőleg telefonon egyeztess.) Ha 10 – 15 évre szeretnél megfelelő társat találni, akkor a távolságot tekintsd másodlagos szempontnak. Figyelj a meglátogatott tenyésztő által elmondottakra, de még jobban figyelj arra, amit ott látsz. Berendezések állapota, tető, padozat, etető-, itatóedények állaga, tisztasága, a kutyák ápoltsága, vézene, hogyan viszonyulnak egymáshoz, a tenyésztőhöz, hogyan hozzád, mind értékelhető és értékelendő tényezők. Milyen a kölykök általános állapota, tápláltsága, nyíltak, érdeklődőek, avagy visszahúzódóak? Megkapták-e 2, 4 és 6 hetes korban a féreghajtó szert, 7 hetes korban az első oltást, stb. Sokat jelentett nekem, amikor egy érdeklődő 4 óra autóút után körülnézett nálam, s kis idő után így szólt: "uram, jó ha tudja, a családom engem már nem tart normálisnak, mert maga a 14. tenyésztő akit fölkeresek. Úgy gondolom, hogy igazam volt és jól tettem, mert most érzem úgy, hogy nem kell tovább mennem." Egy tenyésztőnek ezért érdemes dolgoznia.
Mikor hozzuk el? Az ideális idő nagyban függ a te életkörülményeidtől is. Butaság volna pl.: egy költözés, vagy egy nagyobb utazás előtt egy kutyát a házhoz hozni. Ha éppen munkahelyet változtatsz, vagy éppen a családod fog gyarapodni egy kis "kétlábúval", akkor azt tanácsolom, várjál néhány hónapot. Aztán, ha eljön végre a nagy nap, az volna az ideális, ha 1-2 hét szabadsággal kezdhetnéd az együttlétet a kis idegennel. De, ha a családod egyik tagja van többnyire otthon az új lakóval, az is megfelelő megoldás. A kölyök ideális kora az új otthonba kerüléshez a 8 – 10 hetes kor. A 8 – 12 hetes kort szivacs időszaknak hívom, mert ekkor nagyon könnyen és nagyon sokat képesek befogadni, s a megtanultakat később sem felejtik el. Ezt az időszakot maximálisan ki kell használni. Amit ebben az értékes szocializációs időszakban elmulasztunk, az már később nem pótolható.
Kölyökválasztás. Amelyik kölyök a jöttödre visszahúzódik, az nagy valószínűséggel később is félénkebb kutya marad. Amelyik pofátlanul ráront a cipőfűződre és tépi, szabja, az a te kölyköd, az később is bátor aktív kutya lesz. A simogató kezed elől nem szabad elhúzódnia a kölyöknek, mert "kutya kötelessége" az érdeklődőt, nyíltan, érdeklődéssel fogadni.
Soha ne végy kölyköt sajnálatból!
Papírok. Egy tenyésztő származási lap (elterjedt, de téves szóhasználat a törzskönyv, mert a törzskönyvet a tenyésztő szervezetek vezetik) nélkül nem tenyészt. Hazánkban alapvetően 2 klub létezik, a nagyobb létszámú HNJE (Hunnia Német Juhászkutya Egyesület) a MEOE szerződéses partnere és a kisebb létszámú MNJK. A 2 klub két különböző származási lapot ad ki. A MEOE sz. lapját az FCI logóval elfogadja az egész világ, csak a Magyar Állam nem! Az MNJK sz. lapját jogtalanul feltüntetett FCI és MEOE logóval, sehol senki nem fogadja el, csak a Magyar Állam! Ez a méltatlan helyzet több mint 10 éve tart, azóta folyik a vég nélküli pereskedés. Megítélésem szerint néhány kompromisszumra képtelen cezaromániás ember a törzskönyvezés jogáért, vagyis a pénzért való gusztustalan harcával tönkreteszi több száz ember kedvtelését.
Tehát a tenyésztő a kölyökkel együtt átadja annak származási lapját, ami tartalmazza a tenyésztő adatait, a kölyök nevét, tetoválási számát, (jobb fülben) vagy mikrochip (nyak baloldalában) számát, vagy mindkettőt és a felmenőinek 4 generációját. (Ükszűlökig.) Ad még egy egészségügyi könyvet, amiben az oltások, féreghajtások, és az esetleges műtéti beavatkozások vannak bejegyezve. A kölyök átadása egy nyomtatvány ( "TULAJDONOSVÁLTOZÁS IGAZOLÁSA") értelemszerű kitöltésével és aláírásával van dokumentálva.
Legújabban a MEOE keretein belül tenyésztett német juhászkutyák származási lapjai a fajtagazda Németországban készülnek, ha az álltaluk előírt tenyésztési feltételeket maradéktalanul betartottnak ítélik meg.
Végül a tartásra, takarmányozásra, szállításra vonatkozó tanácsok után el szoktam mondani két sajnálatos esetet a "praxisomból". Az egyik kölyköm egy osztrák rendőrnél 2 hetet élt, mert a házuk előtt a kiskorú kislánya kezéből kirántotta a pórázt és egy autó elé ugrott. A másik kis kölykömnek egy nap sem adatott meg az új "otthonában". Az első éjszakára bezárták a garázsba, ahol egy polc alatt fagyálló folyadékot talált . Másnap jöttek volna újra kölyökért, természetesen nem kaptak.
Törzskönyvvel, vagy törzskönyv nélkül? (Természetesen származási lapra gondolunk.) Egy igényes tenyésztő hoz egy jobb német tenyészetből egy kis szuka kölyköt 800 Euroért. Megcsinálja a BH vizsgáját maga, majd megcsináltatja az IPO 1-es vizsgáját 250 ezer Ft.-ért, (vagy a németeknél 2 000 Euroért) ,majd a kőrungot 80 ezer Ft.-ért, (vagy a németeknél 500 Euroért) Ha már ennyit belefektetett, akkor SV csípő, könyök röntgent és DNA. vizsgálatot csináltat neki Ausztriában 330 Euróért. Ahhoz, hogy egy teny. állatnak törzskönyvezhető utódai lehessenek, min. egy kitűnő (szukánál nagyon jó) kiállítási eredményének, min. a1, a2, vagy a3 minősítésű (mentes, majdnem mentes, még megengedett) értékelésű csípő diszplázia (cs.d.) röntgenjének, továbbá min. megfelelő értékelésű tenyészszemlével kell rendelkeznie. Az igényesebb tenyésztők, ugyan nálunk még nem előírás, már a világ legszigorúbb és legjobban szervezett német SV. tenyésztési előírásainak megfelelően már csináltatnak könyök röntgent, DNA. vizsgálatot, valamint 3 fázisú munkavizsgát, s kőrungot, is. (magasabb rendű teny. szemle)
Ha a szuka készen van, az igényes tenyésztő, ha már ennyi pénzt és munkát belefektetett, kiutazik Németországba és befedezteti 800 Euroért a világ egyik legjobb kanjával. (oda-vissza 2 500 kilométernél csak az üzemanyagköltség 200 Euro) Ha a tenyésztőnek ismét szerencséje van (nem marad üresen a szukája) és kölykezik a szukája 6 egészséges kölyköt, akkor nagy valószínűséggel 1 kant és egy szukát megtart magának, talán 3 kölyköt el tud adni 100 – 100 ezer Ft.-ért, az utolsóért jó ha kap 70 ezret. Ha tartósan kíséri a szerencse a tenyésztőt, akkor ezt még a szuka életében háromszor, jó esetben még négyszer megismételheti.
A szaporítónak van egy farkaskutyának tűnő szukája, amit soha egyetlen szakember nem látott, el nem bírált, aminek lehet, hogy 3 olyan hibája is van, ami a tenyésztésből akkor is kizárná, ha törzskönyvezve volna. A derék tulaj még nem igazán hallott tenyészszemléről, munkavizsgáról, kőrungról, s ha kiejted előtte azt, hogy Cs.d.,lehet, aztmondja neked, hogy egészségedre. A kutyáját annyira szereti, hogy már 10 hónapos korában befedezteti az utca végén egy kutyával, mert állítólag annak az öregapja rendőrkutya volt. A született 9 kölyökről elharsogja, hogy ezek ám a farkaskutyák, ezek nem holmi kiállítási kutyák. Oltásokra nem szórja el a pénzt, féreghajtásról meg nem is igen hallott, a döglött pulykákat meg ingyen kapta. Mivel ő egy talpraesett gyerek, aki ismeri a dürgést, és a kölyköket is úgy vitték 30 ezerért, mint a cukrot, szerencsétlen szukájával ezt még vagy tízszer megismétli. A döntés lehetősége a Tiéd.
Epilógus
Kedves látogató, aki megtiszteltél azzal, hogy beleolvastál ebbe az irományba, lapozgass egy kicsit az emlékezetedben. Ha bevillannak bulvár híradások képei, limuzinokból könnyed eleganciával kiszálló filmsztárokról, modellekről, divatkirályokról, mellettük szinte soha nem találsz német juhászkutyát.
Karjukon 1-2 kg-os kutyusokat látsz, amiknek a fajtáját tán akkor sem tudod megjegyezni, ha a híradást háromszor látod. Aranyosak, különlegesek, méregdrágák. (Ha nem volnának azok, sokaknak nem is kellenének.) Több pénzt költenek egyre, mint nálunk három gyerekre.
Ezen a területen csődöt mond a mi fajtánk, hiszen nem elég különleges, nem elég extra. Nem kell felírni a fajta nevét, ha jól értesültként csevegni akarsz róla,
hiszen a farkaskutyát minden gyerek, minden öregasszony ismeri.
De remélem kedves látogató, hogy bevillannak másmilyen képek is, árvizek, tűzvészek, eltűnt gyerekek, földrengések, lavinák elszomorító képei, s ha Te is úgy emlékszel, hogy a romok között szinte mindig egy német juhászkutya kályhacsőnyi farkát láttad eltűnőben, vagy ha a helikopterről Te is német juhászkutyát láttál leereszkedni az Alpok fehér poklába, akkor megérted, s talán meg is bocsátod elfogultságom. Ő az, akit utolsó esélyként vetnek be a halál ellen az életért, mert máig nincs olyan emberalkotta technika ami felvehetné a versenyt a német juhászkutya szaglásával, a 2,2 millió szaglócella démonikus teljesítményével. Vagy Ő hoz ki a 3 m-es hótömeg alól, vagy senki, semmi.
EZÉRT KÉRLEK, SZERESD, TISZTELD A NÉMET JUHÁSZKUTYÁT!
Preisz Antal az Einsamer Wolf kennel tulajdonosa.
10 hozzászólás
Kedves Antonius, nekem ez nagyon tudományos. Én csak szeretem a kutyákat, és mindegy, hogyan áll a fülük, vagy mekkora a marmagasság. Lenézésre méltó laikus vagyok.
Kedves Müszélia!
Ebben a cikkben nincsen semmi „tudományos”. Az első fele a fajtagazda Németország által rögzített stadard rövidített leírása, az én suta fordításomban.
A másik fele egy tenyésztő (akinek nem mindegy „hogyan áll a fülük”) 54 év alatt összegyűjtött, szerény tapasztalatainak, véleményének kivonata, vagy legalább is annak kísérlete.
A magadról alkotott képet, fájdalom sem megerősíteni, sem cáfolni…
Köszönöm, hogy jártál nálam.
Üdv. a.
Kedves Antonius!
Nagyon tetszik a fajtaismertetőd! Bár mint tudod, nekem beagle-m van, kedvelem a német juhászokat, kutyámnak is van két német juhászkutya barátja, s bár már öregszenek (elmúltek 8 évesek), játékos kedvük még időnként előjön, és boldogan hancúroznak. Nekem tetszik az írásod!
Szeretettel: Rozália
Rozália Kedves!
A beagl nekem is egyik kedves fajtám. Bár nem ismerem, de külsőre nagyon kellemes, rokonszenves jelenség. Mérete ideális, akár lakásban is tartható.
A német juhászkutyáról is illene írnom valamit, de felesleges. Mindenki tudja, ki a király…
Köszönöm kedves soraid. a.
Szia at!Nagyra értékelem a nj. cikked, mert látom,hogy te igazán ismered v. nagyon ismered őket, hiszen velük foglalkozol. Köztük,velük élni, nevelni őket, tanítani igazi élvezet lehet és szerintem te nagyon is élvezed. Kicsit ráérzek a dologra, mert vadászom és jó pár vadászkutyát, -kölyökkorától- tanítottam a vadászatra.
Értesz a nj.kutyákhoz, jól érthetően írsz róluk a "közönséges "ember" számára is, mérhetetlen szeretet szól a cikkből magas szakmai szinten.
Ennél fogva veszem a bátorságot az értékelésre: kitűnő!
ruca
Kedves Ruca!
Kedves, elismerő szavaid sokat számítanak nekem.
Köszönöm a.
Kedves Antonius!
Soha nem volt saját kutyám, de számomra is a német juhász az első számú eb.
Noha lajikusként sokra tartom a magyar vizslát, a pulit, a szintén gyönyörű haszkyt stb.
Cikked számomra sok új ismeretet adott, és sugárzott belőle a kutyák szeretete.
Sikeres tenyésztést kívánok: Zagyvapart.
Kedves Feri!
Ha még nem volt kutyád és mégis ismered az önzetlen és feltételnélküli szeretetet, akkor Te egy szerencsés ember vagy.
Sajnálhatod, hogy ebben a kalandban nem volt még részed. De még nem késő!
Köszönöm, hogy olvastál, értékeltél.
Kedves Antonius!
Olyan részletes és aprólékos, hogy ha nem írod oda "Einsamer Wolf kennel tulajdonosa."
Akkor is rá lehet jönni, hogy kutyákkal foglalkozol.Jó. Nekem régeben több kutyám is volt.
Apám foglalkozott velük, de régen volt… Elkalandoztam. Jó kis cikk.
Ági
Köszönöm Ági a figyelmed, a kedves dícséreted.
Üdv. a