Kihűlt testtel hever az asztalon.
Bőre alatt porladó csonthalom.
Üres üveggolyó gúvadt szeme,
Mélyén semmit jelentő éterek.
Agyában konzervált gondolatok
kergetik egymást oszlódva, vakon.
Sárgult, lefagyasztott fogsor röhög
cinikusan elmúlt örömökön.
Mivel több e húshalom, míg élt?
Magától is ezt kérdezi szegény,
de rothadó agya nem lel választ.
Bámulja a proszektúraplafont,
statikus imádságokat morog,
lénye hiábaság-szagot áraszt.
5 hozzászólás
Nagyon kifejező a vers!!! Egyszer voltam egy boncoláson, és bennem is ez a gondolat fogalmazódott meg. Utána napokig nem találtam a helyem… de szerencsére már elmúlt az az érzés.
Mivel én megpróbálom a lényeget leírni, ezt a verset kicsit ódivatúnak látom.
Így látom: Fekszik 1 hulla a boncasztalon, le van írva pár tulajdonsága, és ennyi.
(Persze “Mivel több e húshalom, míg élt?” kérdés is van benne, de a vers lényege a hulla kinézetére van építve)
katarzist kerestem az első versszak után, de csalódtam.
Viszont aki szereti a leíró költészetet, annak biztos tetszik
Igen, igen, kedves Pál, el kell fogadnom a kritikádat, erre sajnos nem sokkal a vers feltöltése és újraolvasása után magam is rájöttem. Nincs benne semmi eredeti, csak a kiábrándult, ezerszer ellőtt “mind meghalunk, és az élet is szar, tök mindegy”-szentencia…
Hűha! Bizarr, de tetszik. És tényleg: "Mivel több e húshalom, míg élt?" Viszont van egy kérdésem. Mi az a "proszektúraplafon"?
Üdv.: Phoenix
A proszektúra a kórházi kórbonctani osztály, halottasház, boncterem tudományos neve. 🙂 Egyébként köszönöm a kommentet, de viszonylag régi vers, legszívesebben törölném is… :S