Bocsánatkérés
Kedves olvasó!
A csalódásom az utóbbi időben olyan óriási méreteket öltött, míg végre elhatároztam azt, hogy az észrevételeimet le fogom írni nektek.
Kérem bocsátsatok meg – de nem! Nem is kérek bocsánatot.
Hiszen nem véletlen az, amit mondani akarok, nem is meggondolatlanul írom le, ezek szerint nincs semmi okom a bocsánatkérésre. Ugyanis, az emberi életben szerintem, ez a két ok határozza meg a bocsánatkérést igénybevételét:
Ha valamit véletlenül mással szemben elkövetünk, vagy ha valamit meggondolatlanul kimondunk.
A bocsánatkérés, sajnos manapság már csak egy társadalmi hulladéka, az eredeti bocsánatkérésnek.
Ma már majdnem minden ember, naponta százszor is megismétli: „Kérlek, bocsáss meg”, „Jaj, bocs, nem így gondoltam”, „Sorry”, stb.
Miért? Azért mert az emberek nem gondolkodnak. Keveset használják az eszüket. Nagyon sok esetben nem is szükséges. Nekünk ma már a kifejlődött ipar, a számítógép, majdnem mindent megad készen. Nem kell gondolkodni, csak vagy ezt, vagy azt a gombot megnyomni, ha téves, és ha valaki észreveszi, akkor egy rövid „Sorry”, és megnyomjuk a „Törlés” gombot, és utána megnyomjuk a helyeset. Ilyen egyszerű. Csak nem a valódi, mindennapi életben.
A közelmúltban, különben is ez volt kiinduló pontja ennek a levélnek is, az egyik itteni ismerősömmel, együtt néztünk egy tv adást, az úgynevezett modern, kitanult ember, jelenlegi társadalmi helyzetéről.
A normális emberi intelligenciáról, és a mai modern világ, új kitalálásáról, az úgynevezett mesterségesen megszerzett intelligencia, amivel ma sok esetben a felsőbb társadalmi rétegekben, aló, és működő emberek rendelkeznek.
Mint többször is, egy élénk vitába keveredtünk, az itteni emberek és a külföldiek,(mint a két különböző társadalmi réteg, egy-egy résztvevője, én, az, aki még több mint negyven év után is még mindig külföldinek vagyok nézve, és egy itt született Svájci ember) az ember közötti kapcsolatok, és viselkedések elemzéséről. Többek között elhangzott tőle a következő megjegyzés:
– Nem tudom észrevetted-e már, ti, akik nem itt születtetek, sokkal, kevesebb alkalommal találjátok szükségesnek a bocsánat kérést mint mi, idevalósik. Mit gondolsz, ez is valami összefüggésben van az intelligenciával, és ha igen, akkor melyikkel, az úgynevezett veleszületett, vagy a későbbi, a főiskolákon eltulajdonított mesterséges intelligenciával.
– Nem, – válaszoltam, az intelligenciához itt ennek nincs semmi köze, itt az a tény, hogy mi még nem vagyunk annyira modernek, mint ti, és mi még használjuk a saját eszünket.
– Mi, evvel te azt akarod mondani, hogy mi buták vagyunk?
– Isten ments, dehogy is. Figyelj ide, felteszek neked egy pár kérdést, és ha őszintén fogsz felelni rá, akkor önműködően kapsz arra is választ, miért kértek ti többször bocsánatot, mint, mi.
– Hát ez igazán érdekel, kérdezz!
– Ti, ide valósiak, nagyon udvarias emberek vagytok, mindenkivel barátságosak, mindenkinek akartok segíteni, ha nem tudjátok az idegen nyelvet, kézzel-lábbal is, de megmagyarázzátok, és mint ahogy te is mondtad, minden kicsinységért bocsánatot is kértek mindenkitől.
– Igen, ez igaz, és erre büszkék is vagyunk.
– Igen, igazad van. De beszéljünk most arról, miből, és miért is jött létre a bocsánatkérés? Az emberiség már a középkorban, vagy még előbb, észrevette, hogy a másik néha különösen visszahat valami tettére, vagy arra, amit mondott. Akkor rájött arra, ő saját maga olyas valamit tett, vagy mondott, amit ő nem is akart, és szükségesnek érezte, hogy tévedését a másikkal közölje, hogy a tette, vagy a szavai, nem szándékos volt, hanem véletlen, vagy nem meggondolt. Ez volt a bocsánatkérés kezdete. Igaz?
– Igaz.
– Na, már most, ha az ember a tetteit vagy azt amit mondani akar, előre meggondolja, akkor azt meg sem teszi, vagy nem is mondja ki, és akkor utána nem kell neki bocsánatot sem kérni. Igaz?
– Igaz.
– Hát akkor te szerinted kinek kell többször bocsánatot kérni, annak, aki előre meggondolja a tettét, vagy azt, amit mondani akar, vagy annak, aki csak úgy, gondolkodás nélkül neki megy mindkettőnek?
– Világos, az, aki nem gondolja át azt, amit mondani akar, vagy amit tesz, akkor kötelessége neki a bocsánatkérés azért, amit akarata ellen a másikkal szemben elkövetett.
– Igazad van. Evvel akkor meg is adtad a választ arra, miért kértek ti többször bocsánatot, mint mi.
–???
– Hihetetlen, a saját fegyveremmel intéztél el!
– Nem. Látod, most én kérek bocsánatot. Én téged nem akartalak elintézni, és ha te úgy érezted az nem helyes, én csak segítettem neked a választ a te tőled feltett kérdésre, saját magad válaszával megadni, mert ha én egyszerre a megadott válasszal álltam volna elő, kételkedtél volna annak az igazságában, de mivel te saját magad válaszoltál rá, így egyszerűbb azt neked elhinni.
Mucsi Antal-Tóni 2009 November 17
3 hozzászólás
Kedves Tóni!
Remek, és mindig időszerű a téma, amiről írtál. Ráadásul itt egy olyan féllel volt kapcsolatod, aki a logikusan levezetett mondanivalód hajlandó volt megérteni és belátni, hogy bizony neked volt igazad. A rosszabb változat, amikor vagy fel se fogja a másik fél, amit mondani akarsz neki, vagy nagyon is felfogja és épp azért haragszik még jobban, mert nem tudja elviselni, hogy a másiknak igaza van. Vitatkozni csak az értelmes emberekkel lehet, akik képesek belátóak lenni, a többivel nem érdemes. A személyes tapasztalatom az, hogy az emberek zöme nem rendelkezik vitakultúrával, sokkal egyszerűbb neki megsértődnie és a másikat azzal vádolnia, hogy ő volt az, aki megbántotta. Ez azért se könnyű, mert ez a képesség nem függ a tanultságtól, műveltségtől sem. Az ilyenektől még bocsánatot kérni is felesleges, mert nem bocsátanak meg. Ráadásul minél inkább magyarázza az ember a “bizonyítványát”, annál kevésbé sikerül dűlőre jutni, mert akkor már megkapja az erőszakos jelzőt is. Sajnos én bele szoktam menni ebbe a csapdába. Természetesen én is meg tudok bántódni, de ha a másik fél megpróbálja tisztázni velem a helyzetet, akkor igyekszem megérteni az ő szempontjait és nem haragszom rá. Nem vagyunk gondolatolvasók, de ha se szóval, se írással nem tudunk hatni a másikra, akkor veszett fejsze nyele.
Tetszéssel olvastam gondolataid.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita, valamikor régen olvastam egy német idézetet amely így hangzott:”Diskutiere nie mit Idioten! Sie holen Dich auf ihr Niveau und schlagen Dich dort mit ihrer Erfahrung! Vagyis: “Soha se vitatkozz idiótákkal! Levisznek a saját szintjükre, és ott átvernek a tapasztalataikkal!”
Azóta amikor valakivel belemegyek egy diszkusszióba, megpróbálom őt kihozzni az ő megszoktt viszonnyából. Ha sikerül folyltatom a vitát tovább, ha nem abbahagyom…üdv Tóni…
Kedves Tóni!
Igazad van.
Szeretettel: Rita